vasúti fejlesztések

Húszmilliárdot fordít a kormány a vasúti közlekedésbiztonság növelésére

2015.10.29.

Mintegy húszmilliárd forintot fordít a kormány 2020-ig a vasúti közlekedés biztonságának növelésére európai uniós forrásból - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Sopronban, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.) 2,3 milliárd forintos közlekedésbiztonságot javító beruházásának záró ünnepségén

Becsey Zsolt hozzátette: a 2011. év végén kezdődött Érj haza biztonságban nevű minisztériumi program keretében eddig 55 milliárd forintot fordítottak a közlekedés biztonságának növelésére, ugyanebből a forrásból 2012 és 2017 között csak a vasútra 33 milliárd forint támogatás jut, amiből a MÁV 30 milliárdot használhat fel.

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a fejlesztési program első, 770 millió forintból megvalósult, és az idén októberben zárult 2 milliárd 284 millió forintos második ütem részeként az útátjárók 85 százaléka lett biztosított a vasúttársaság vonalain.

A fejlesztés részeként a második ütemben még biztosítatlan vasúti átjárók közül hét helyszínen telepítettek LED fényforrásos fénysorompót, tizenegy helyszínen csapórudakkal egészítették ki a fénysorompókat, tíz helyszínen kicserélték az áramellátó eszközöket, hat helyszínen bővítették a meglévő áramellátó rendszereket, 99 átjáróban pedig LED fényforrásra cserélték ki a fénysorompók optikáit.

A teljes egészében támogatásból megvalósult projekt szerződését tavaly novemberben írták alá, a kivitelezés idén májusban kezdődött.
A tavaly ősszel zárult első ütem részeként huszonkét helyszínen LED-es fényforrásokat telepítettek a fénysorompókba, nyolc helyszínen a fél úttestet lezáró csapórudakkal szerelték fel az átjárókat. Emellett több sorompóba került biztonsági kamera és hét helyszínen telepítettek a közlekedő vonatokat vizsgáló vasútdiagnosztikai eszközöket.

(Forrás:MTI)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....
2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....
2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..
2026.07.04
5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első....
2026.07.04
Kína egyik legnagyobb autógyártója a megfontolt utat választja az európai terjeszkedés során. ..
2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....