járműgyártó

Idén ezek a világ legértékesebb autómárkái

2021.08.17.

A világ első számú független, márkaértékkel foglalkozó tanácsadó szervezete, a Brand Finance összeállította 2021 legértékesebb autógyártóinak listáját. A Toyota hatodik alkalommal végzett az első helyen; sikerét többek között annak köszönheti, hogy versenytársainál sokkal sikeresebben kezelte a koronavírus-járvány hatásait.

A Brand Finance nevű szervezet 2013 óta minden évben összeállítja a 100 legértékesebb autógyártó listáját. Ehhez azt az elméleti lehetőséget vizsgálják meg, vajon mekkora összeget volna hajlandó az adott vállalat fizetni a kérdéses márka használati jogaiért, amennyiben nem birtokolná azokat.

A soklépcsős folyamat során megállapítják a márkaerő-indexet (amely a márka érzelmi erejéből, pénzügyi teljesítőképességéből és annak fenntarthatóságából, valamint számos további jelzőszámból áll össze) és a piaci ágazat jellemző licenszdíj-tartományát, és ennek a két értéknek az alapján megkapják az adott márka elméleti, százalékos licenszértékét.

Ezt követően az anyavállalat márkához köthető bevételeinek százalékos értékét, a korábbi bevételeket, a gazdasági növekedés mértékét, valamint egyéb elemzéseket figyelembe véve meghatározzák a márka várható bevételeinek mértékét, amit százalékos licenszértékkel összevetve megkapják a márka használati jogának az adott évre vetített, nettó értékét.

Ezen számítások alapján a Toyota a második helyen eltöltött három év után visszaszerezte elsőségét a Brand Finance Auto 100 listán, amelyen egyébként 2013 és 2017 között végig az első helyen állt. Ezzel a lista kilencéves történetében hatodik alkalommal nyerte el a világ legértékesebb autóipari márkája címet.

„Napjaink rendkívül súlyos gazdasági környezetében a Toyota jobban teljesít versenytársainál. A japán autóipar viszonylag stabilan vészelte át a koronavírus-járvány globális hatásait. A Toyota fennállásának 75 éve alatt egy szövőszékgyár melléküzemágából a világ egyik leginkább nagyra becsült, leghitelesebb autóipari márkájává nőtt. A vállalat többek között termékei kiváló minőségének, akadályokat nem ismerő kreativitásának és innovatív szellemiségének köszönheti felemelkedését.” – emelte ki Alex Haigh, a Brand Finance márkaértékelési igazgatója, hozzátéve, hogy a Toyota versenytársaihoz képes kisebb mértékben volt kénytelen csökkenteni termelését.

Sőt, Kínában éves szinten 10%-kal növelte eladásait, amit elsősorban a helyi kormányzati elvárásokkal egyező, környezetbarát technológiák széles körű rendelkezésre állásának köszönhetett. A márka 2021-ben magasabb fokozatba kapcsolta elektromos terjeszkedését; a közeljövőben piacra kerülő, tisztán elektromos modellekkel tovább erősítheti márkaértékét az autógyártó.

A felmérés további részletei itt tekinthetők meg.

Fotó: Toyota, Lexus

Táblázat: Brand Finance (brandirectory.com)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Vendég - Kovács Bálint motorversenyző ..
2026.04.30
Növelte árbevételét 2026 első negyedévében a Renault-csoport, miközben az értékesítési darabszám....
2026.04.30
Kína specifikus, a piac helyi elvárásait és szokásait figyelembe vevő spin-off márkát hoz létre a....
2026.04.30
A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja....
2026.04.30
Elektromosan 145, összesen pedig egy szuszra 970 kilométert tud megtenni a Leapmotor hatótávnövelt....
2026.04.30
A digitális forradalom az autóipar egyik legfontosabb versenyterepe. A Peugeot számára is különösen....
2026.04.30
A hamarosan érkező szériagyártású modell valószínűleg az MR2 nevet kapja majd, hasonlóan az....
2026.04.30
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és....
2026.04.30
Idén a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) , a legendás Can-Am (www.brp.com) márka a....
2026.04.30
A Škoda Auto ismét nagy dobásra készül: a márka hamarosan bemutathatja legújabb, egyelőre Peaq....