játékautók

Idén tavasszal új Ferrarik gördülnek ki a Hot Wheels-től

2025.02.03.

Új partnerséget kötött egymással a Mattel és az olaszországi luxusautó-gyártó vállalat, a Ferrari. Több mint 10 év után a Hot Wheels játékautókon ismét megjelenik az ikonikus logó, a „Cavallino Rampante”, azaz az „ágaskodó ló” köszönhetően annak, hogy idén tavasztól érkeznek a boltokba a már nagyon várt Hot Wheels Ferrari termékek.

A Hot Wheels 1968-as alapítása óta már többször is együttműködött a Ferrarival, a világ egyik legnagyobb presztízsű luxusautó-gyártójával és legsikeresebb versenyautó márkájával. A vállalat által épített autók eddig több mint ötezer futamot nyertek meg különböző kategóriákban, köztük 16 konstruktőri és 15 egyéni világbajnoki címet szereztek a Forma-1-ben.

A két cég közti korábbi kooperációk révén összesen 26 különböző Ferrari modellt tettek elérhetővé a vásárlók számára. Köztük számos olyan öntvényt, ami rendkívül keresett darabbá vált a gyűjtők körében. A 2025-től piacra lépő új termékek jelentősen kibővítik az eddigi kínálatot a márka jól ismert verseny - és utcai autóit megelevenítő limitált szériás modellekkel, távirányítós autókkal, valamint 1:64 méretarányú öntöttfém autókkal, amelyek világszerte kaphatók lesznek.

„A Hot Wheels Ferrari sorozat ismét egy olyan kollekció, amivel valami különlegeset adhatunk a szenvedélyes autókedvelő játékosok, gyűjtők kezébe. A Mattelnél az elmúlt időszakban rendkívül elmélyült munka folyt, hogy a játékautó történelem újabb guruló műalkotásai születhessenek meg. Alig várjuk, hogy világpremierrel párhuzamosan Magyarországon is a vásárlók kezébe adhassuk ezeket a minden szempontból egyedülálló Hot Wheels Ferrari termékeket.” – mondta Török Kata, a Mattel marketing menedzsere. Hozzátette az első, tavaszi termékmegjelenést követően folytatódik az együttműködés a Ferrarival és érkeznek az friss modellek 2025 folyamán, illetve azon túl is.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Halálosan láthatatlan: Az ÖAMTC – Osztrák Autóklub -  riasztást adott ki a silány minőségű....
2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..