önjáró autó

Idén útjára indulhat a kínai fejlesztésű vezető nélküli autó

2015.06.09.

– Az év második felében piacra kerül a kínai Baidu által jegyzett, teljes mértékben kínai fejlesztésű vezető nélküli autó, amely minden szükséges teszten és próbavezetésen is túl van – jelentette be a vállalat.

Az autót magát nem a Baidu, hanem a vállalat tervei alapján hazai autócégek gyártják, a “kínai Google’’-ként is emlegetett internetes keresőóriás a járműt vezérlő technológiáért felel – fogalmazott Vang Csin vezérigazgató-helyettes. Vang Robin Li vezérigazgató szavait erősítette meg, aki hivatalosan nem jelentette be az időpontot, korábban csupán utalt a 2015-ös lehetőségre.


A vezető nélküli autót a legújabb technológiákkal szerelték fel, így az statisztikaelemzésre, hely- és iránymeghatározásra, sőt a Baidu Brain nevű, húszmilliárd paraméter tárolására alkalmas fedélzeti komputere révén bizonyos fokú “gondolkodásra” is képes lesz. A mesterséges intelligenciának és fejlett érzékelő-rendszerének köszönhetően a Baidu autója képes lesz közlekedési jelzések értelmezésére, hangalapú utasítások követésére és az utak állapotának felmérésére is.

Az adatok kielemzése után az autó maga dönt az optimális útvonalról és határozza meg a megfelelő sebességet. A legmagasabb fokú biztonság garantálására a jármű radart, lézert, kamerát és a Baidu térképes navigációs rendszerét, a Baidu Map-et is használja majd. A cég – saját állítása szerint – teljes mértékben felkészült a jármű piaci debütálására, az a szükséges próbateszteken is túl van, és az utakon is bizonyított már.

Az autók áráról egyelőre nem tudni, a Baidu mind ezidáig annyit közölt: a fejlesztésre egymilliárd jüant, vagyis 46 milliárd forintot fordított, s vezető nélküli autók mellett ugyanilyen biciklik kifejlesztésén is dolgozik, melyek szintén idén, év vége felé várhatók.

A Baidu nem az egyetlen kínai cég, mely az úttörő járművek fejlesztésében lát piaci lehetőséget: az e-kereskedelmi óriás, az Alibaba a sanghaji SAIC autóiban kísérletezik saját technológiáinak emberi beavatkozást nem igénylő hasznosításával.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.06
Öt világbajnoki címmel évtizedeken át rekorder volt és nemcsak a Forma 1-ben vált legendává Fangio....
2025.12.06
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban bejelentette, hogy jelentősen enyhíteni kívánja....
2025.12.06
A Skoda fontos mérföldkőhöz érkezett: a vállalat bejelentette, hogy a Mladá Boleslav-i gyárban....
2025.12.06
A Vision Meta Turismo ötvözi a szedánok és a SUV-ok előnyeit, és bemutatja a koreai márka következő....
2025.12.06
A kínai Dongfeng autógyártó bemutatta az eπ 007 szedán legújabb változatát, amely nemcsak hazai,....
2025.12.06
A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte két....
2025.12.06
A vállalat megkezdi az Audi Q5 és Audi A6 modelljeihez továbbfejlesztett, 299 lóerős V6 TDI-k....
2025.12.06
A Mercedes brit pilótája egy hajszállal bizonyult a leggyorsabbnak szombaton a Forma-1-es....
2025.12.06
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton....
2025.12.06
Több millió autósnak lett volna óriási pluszkiadás az évenkénti műszaki vizsga. ..