időjárás

Időjárás - az ország nagy részén felhőszakadásra figyelmeztetnek

2017.05.05.

- Felhőszakadás veszélye miatt - négy nyugati megye kivételével - az egész országra figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a fővárosban, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés. Az ország déli és középső területein több járásra már a riasztást is kiadták.

Ezeken a területeken már a következő órákban intenzív záporok, zivatarok várhatók, rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több csapadék hullhat. A délelőtti órákig elsősorban a Duna vonalának térségében várhatók zivatarok lokálisan nagyobb mennyiségű csapadékkal, kis méretű jéggel, erős széllel.

Ezt követően az éjféli órákig több helyen is kialakulhatnak zivatarok, felhőszakadás során pedig akár 40 milliméter körüli eső is hullhat, emellett jégeső, illetve erős vagy viharos szél is előfordulhat. Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet 17-25 Celsius-fok között alakul. Késő este 11-15 fok közé hűlhet a levegő.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Egyre drágább alkatrészek, emelkedő nyersanyagárak, milliárdos költségek és óvatos vásárlók: az....
2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....
2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....
2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....