tanulmányautó

Időutazás: a Ford GT90

2018.04.28.

Ez a káprázatos jármű a Ford GT90 tanulmányautó. Az 1995-ös Detroiti Autószalonon bemutatott gépet egy 6,0 literes V12-es, négy turbótöltővel felszerelt középmotor röpítette 720 lóerővel.

Megjelenése idején a GT90 a világ legerősebb autójának számított. Álló starttal 3,1 másodperc alatt katapultált 100 km/órás sebességre, és a 160 km/órás tempó eléréséhez is elég volt neki 6,2 másodperc. Az autó elméleti végsebessége 378 km/óra volt.

Akárcsak a GT40 modell, a GT90 is héjszerkezetes karosszériával készült, amit méhsejtszerkezető alumíniummal és üvegszálakkal erősítettek meg a mérnökök. Az autó kettős keresztlengőkaros futóműve és ötfokozatú sebességváltója a Jaguar XJ220 modellből származott.

A GT90 volt az első jármű, ami a Ford „new edge” dizájn-filozófiája alapján készült; ez az a formanyelv, ami hatásosan ötvözi a nagyméretű, sík karosszériaelemeket, a határozott éleket, a látványos üvegfelületeket és a háromszög alakú formai megoldásokat. Mindemellett ebben az autóban jelent meg elsőként a Ford első, infrával működő holttérfigyelő rendszere is.

A hivatalos sajtóanyag szerint: „A Ford ugyan nem tervezi a GT90 sorozatgyártású változatának kifejlesztését, ám az autó mindenképpen praktikus célokból született, hiszen olyan technológiák, mérnöki és formatervezési koncepciók, valamint vezetőközpontú megoldások tesztelésére szolgál, amelyek idővel a Ford nagy sorozatban készített autóban is feltűnnek majd.”



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn a legalább 75-100 milliót érő autó – írta a police.hu. ..
2026.06.29
A kilencszeres világbajnok drámai győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, miután három napon át....
2026.06.29
Technológiai ugrás, merész innovációk sora, új iparági csúcs. Így áradozik a nemzetközi autós sajtó....
2026.06.29
A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői szerint a nyári időszak az egyik legkritikusabb....
2026.06.29
A kockázat, amelyet sokan alábecsülnek. ..
2026.06.29
A Wizz Air közzétette a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését, amely rámutat....
2026.06.29
Ötéves felülvizsgálat után frissítette a nemzetközi iRAP a közutak biztonságát minősítő modelljét.....
2026.06.29
A bajor prémiummárka gratulál a gasztronómia egyik legnagyobb kitüntetéséhez. ..
2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..