Országos Rallye Bajnokság

Ifjabb Tóth: Alkalmazkodásból jeles

2015.10.18.

„Minden klappolt.” Na ilyet is ritkán hallani raliversenyző szájából, pláne egy olyan pokoli nehéz nap után, mint amilyenné az idényzáró Mecsek-rali szombatja vált. Mert volt itt minden: száraz aszfalt, vizes aszfalt, felszáradó aszfalt és sáros, már-már murvás terep – arról nem beszélve, hogy a csúszások miatt az utolsó két szakaszt már vaksötétben tartották meg.

Az ifjabb Tóth János, Szőke Tamás kettős azonban kiválóan alkalmazkodott minden körülményhez (hiszen éppen ez a szép a raliban, az improvizáció), aminek köszönhetően  a Peugeot-páros nyolc gyorsasági szakasz után több mint másfél perces előnnyel vezet a versenyben. „Tényleg minden klappolt – erősítette meg a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János az előbb elmondottakat. – Szerencsénk is volt, meg a hetedik érzékünk is segített, úgyhogy a nap folyamán végig jól választottunk gumit, ami ezúttal kulcsfontosságúnak bizonyult. Próbáltam a lehető legjobban kihasználni a Peugeot nyújtotta lehetőségeket, és ezúttal egész jól ment. Az utolsó két szakasz azonban irreális körülmények között zajlott, az, hogy ránk esteledett, még nem lett volna baj, de olyan felhordásosak voltak az utak – és olyan helyeken is, ahol abszolút nem számítottunk rá –, hogy néhol elkelt volna a murvagumi. Az utolsó gyorsaságin volt két-három olyan féktáv, amelyen azt hittem, hogy nem tudunk megállni. Végül azonban mindig sikerült, úgyhogy szerintem elégedettek lehetünk.”

A Peugeot 208 T16 R5 pilótájával egyetértett kétszeres abszolút bajnok navigátora, Szőke Tamás is, aki még elárulta, azon a bizonyos utolsó szakaszon jó néhányszor kellett türelemre intenie „Janikát”. „Arra kértem, hogy minden kanyart nagyon tiszteljünk meg, ne kapkodjunk, a lehető legkevesebb rizikót vállaljuk. Ez a pálya még az egyenesben is sáros volt, úgyhogy nagyon észnél kellett lenni. Ha összességében nézzük a napot, akkor azt mondhatom: hosszú és nehéz volt, de amennyire lehetett, megpróbáltunk a saját ritmusunkban autózni. A fiúk fantasztikus munkát végeztek az autóval, minden tökéletesen működött és mi is megtettük, amit lehetett – mosolygott Szőke Tamás. A Mecsek-rali vasárnap 3 gyorsasági szakasszal ér véget, s a Peugeot Total Hungária Rallye Team párosa 1:35.5 perces előnyből várja a folytatást. 

49. MECSEK-RALI, AZ OB 7. FUTAMA, PÉCS

Abszolút sorrend 8 gyorsasági szakasz után: 1. ifj. Tóth János, Szőke Tamás (Peugeot Total Hungária Rallye Team, Peugeot 208 T16 R5) 1:23:21.7, 2. Kazár, Ferencz (Maximmun Racing, Mitsubishi Lancer Evo9 R4) 1:35.5 perc hátrány, 3. Bútor, Tagai R. (Dynamic Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo10) 2:22.8 p h.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....