autólopás

„Ifjú házas” trükkel lopják a kocsikat Spanyolországban

2025.07.25.

Légy óvatos, ha autóhoz kötött konzervdobozt látsz! Valószínűleg ennek semmi köze az esküvői szokásosokhoz, sőt, nagy kockázatot rejt magában.  Egy olyan lopásmódszerről van szó ugyanis, amelyik nagyon elterjedt Spanyolországban, s félő, hogy Európa más helyein is alkalmazzák majd a tolvajok.

Romantikus filmekben gyakori képsor, hogy az ifjú házasok autóba szállnak, majd elhajtanak, miközben a kocsihoz kötött konzervdoboz-köteget húznak maguk után. Ez a szokás még azokból az időkből ered, amikor a hiedelem szerint gonosz szellemek leselkednek az ifjú házasok körül, ám a nagy ricsaj elriasztja őket. De nem az autótolvajokat, sőt, ők maguk alkalmazzák a módszert.

Manapság az elektronikus eszközök a bűnözők legjobb szövetségesei az autólopások terén. Például GPS-követőt helyeznek el a kiszemelt, többnyire csúcskategóriás célautón, vagy bluetooth-szkennereket használnak.

Bár a technológia fejlődik, a régi módszerek továbbra is ugyanolyan érvényesek, mint az újkeletűek. Így fordulhat elő, hogy gyakran a kiszemelt autóhoz kötött üres konzervdoboz lesz a tolvajok segítségére.

Régi lopási módszerről van szó, ami nagyon emlékeztet arra a hagyományra, amikor konzervdobozokat kötnek az ifjú házasok autójára. Ez a szokás a lovas kocsik idejére nyúlik vissza, és a legenda szerint a konzervek csörgése által keltett nagy zaj segített megvédeni az ifjú házasokat a gonosz szellemektől.

Na, épp erre a zajra van szükségük az autótolvajoknak. Módszerük pofon egyszerű. Konzervdobozokat kötöznek az autó aljára úgy, hogy a kocsihoz közelítő tulajdonos ne vegye észre őket. Amint az autó elindul, hangos, kellemetlen zaj hallatszik az alváz alól, épp olyan, mint amikor fémalkatrészek súrolódnak, vagy a leszakadt kipufogó karistolja az út felületét. A gyanútlan sofőr kiszáll az autóból, hogy lássa, mi történik. Ez a pillanat tökéletes lehetőséget teremt az elkövetőknek.

A bűnözők ugyanis egy másik járművel szorosan követik a gyanútlan sofőrt. Amikor a vezető kiszáll az autóból, és hátramegy, hogy ellenőrizze a zaj forrását, nyitva hagyja az ajtót, miközben jár a motor. Így az egyik tolvaj könnyen bejut a jármű belsejébe, és elhajt, a tulajdonos pedig mit sem sejt arról, valójában mi is történt. Másodpercek alatt, erőszak nélkül ellopták az autóját.

A módszer Spanyolországban egyre gyakoribb. A hatóságok ezért külön felhívták az autósok figyelmét a veszélyre, illetve arra, soha ne hagyják el a gépkocsijukat anélkül, hogy ki ne vennék belőle a slusszkulcsot.

A spanyol büntető törvénykönyv szerint az ilyen típusú erőszakos vagy megfélemlítő bűncselekmény 2-5 évig terjedő börtönbüntetéssel büntetendő. Mivel azonban a „konzerv”-módszer során nem alkalmaznak erőszakot, a tett lopásnak minősül, így a tolvajok büntetése csupán 6-18 hónap börtönbüntetés lesz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.04
Ahhoz, hogy valaki top sofőrré váljon, több kell, mint finom vezetés és időben érkezés, ahogy azt....
2026.02.04
2025 folyamán 16 esetben jelentettek Burgenlandban Geisterfahrer-t, azaz az úton rossz irányba....
2026.02.03
A BMW Group regensburgi gyára rekordot jelentő termelési volumennel ünnepli fennállása negyvenedik....
2026.02.03
Messze túljegyezték a cseh hadigyártó CSG csoport január végi részvénykibocsátását az amszterdami....
2026.02.03
Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a....
2026.02.03
Csodákra képes egy porszívógyártó, ha átnyargal az autóiparba: olyan autót alkot, amely....
2026.02.03
A vezetéstől kétszer eltiltott ittas sofőrt igazoltattak a szekszárdi egyenruhások – írta a Tolna....
2026.02.03
2025-ben érkezett az egykori Renault 5 újkori, ezúttal csakis elektromos utódja. Alighogy jött,....
2026.02.03
A Sant’Agata Bolognese-i márka folytatja növekedését: 2025-ben történelmi rekordot ért el 10.747....
2026.02.03
A roncsot kerülgette mindenki, de csak egy autós állt meg segíteni. ..