Budapest

Így bővül mától Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése

2026.07.01.

Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közösségi oldalán.

Kifejtette, első ütemben Érd, Vác, Balassagyarmat, Gyömrő és Vecsés térsége kap új vagy sűrűbb éjszakai kapcsolatot, az utolsó metrókhoz igazodó csatlakozásokkal, illetve több irányban már közvetlen belvárosi indulással is. A nyár második felében újabb települések következnek.

Hozzátette, Budapest és környéke rengeteget változott az elmúlt évtizedekben. Százezrek költöztek az agglomerációba, miközben az éjszakai közlekedés sok helyen még mindig ott tartott, ahol húsz éve. Egy koncert, egy késő estig tartó műszak, egy családi vacsora vagy akár egy színházi előadás után sokak számára egyszerűen nem volt biztonságos és megfizethető lehetőség hazajutni tömegközlekedéssel. Ezen változtatnak most - jegyezte meg.

Felidézte, június elején bejelentette, hogy a BKK-val közösen teljesen újragondolták az éjszakai hálózatot, benne a kék buszos agglomerációs járatokat Budakeszi, Pécel, Szentendre vagy Gödöllő felé.

Most pedig a "sárga", állami, agglomerációs Volánbusz járatokat is összehangolják a budapesti éjszakai közlekedéssel, így a Közlekedési és Beruházási Minisztérium által finanszírozott elővárosi és regionális autóbuszjáratok hálózata, és menetrendje is módosul.

Hangsúlyozta, évtizedes hiányosságot pótolnak, Budapest és az agglomeráció nem külön rendszerként, hanem egyetlen közlekedési hálózatként működhet a jövőben.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....
2026.07.03
Június elején lezajlott a minden évben kiemelt akcióként hazánkban is megtartott ROADPOL „2Wheelers....
2026.07.03
Szeretne dobogóra állni a Hungaroringen Molnár Martin a brit Forma-3-as (GB3) versenysorozat....
2026.07.03
Elmarad a rali országos bajnokság augusztusra tervezett miskolci versenye. ..
2026.07.03
Fokozott közúti ellenőrzésekre, kiemelt rendőri jelenlétre és célzott balesetmegelőző....
2026.07.03
 A Porsche fontolgatja a Cayenne gyártásának áthelyezését – írja az orf.at.   ..
2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....