Lexus

Így dolgoznak a Lexus dizájnstúdiójában az Azúr-parton

2017.07.22.

A Lexus európai tervezőközpontja, a European Design Development Sophia Antipolisban helyezkedik el, Nizza és Cannes között. 

A kifejezetten az ED2 számára épült 6000 négyzetméter alapterületű épületben egy 40 fős csapat dolgozik, melybe 22 dizájner és tíz modellező tartozik. Feladatuk karosszéria és utastértervek készítése a Lexus Japánban található tervezőközpontja számára. Az itt dolgozó dizájnerek a Lexus más tervezőstúdióival is versenyeznek, koncepcióautókat és új modelleket dolgoznak ki, amelyek később akár sorozatgyártásba is kerülhetnek.

Tervek

A közelmúltban az ED2 csapata tervezte meg a Lexus LF-SA koncepciómodellt – azt a városi autót, amelyet a 2015-ös genfi autószalonon lepleztek le. Az LF-SA nem a sorozatgyártás lehetőségére gondolva készült; a projekt célja kizárólag annak bemutatása volt, hogyan nézhet ki a luxus egy kisméretű autóban, valamint egy kiindulási pontot akartak létrehozni a városi négykerekűek jövőbeli terveivel kapcsolatos szakmai egyeztetéshez.

A Lance Scott által vezetett nemzetközi csapat a Lexus számos modelljén dolgozott már, az SC kupétól az IS és GS szedánokon át a CT200-ig, valamint a kontinens szerte bestseller NX crossoverig. Az ED2 nem minden javaslata tükröződött a végső változatokban, de egyes projektjeik – mint az SC és a GS karosszériájának formája – elértek a sorozatgyártás fázisába.

A csapat

A csapatban karosszéria-, belső tér-, szín- és felülettervezők dolgoznak. Fő munkahelyük az első emeleti nagyterem. A kreatív munka légkörét kiemeli a művészi rendetlenség – a terem minden része tele van ihletet adó tárgyakkal, műanyag dekorációktól kezdve a lila szövettel borított autóülésig. A másik oldalon az anyagmintákkal megrakott üvegasztal fölött szín- és felülettervezők dolgoznak.

Az ED2 csapata évente körülbelül hét feladatot kap. Valamennyi ugyanazon tervezési folyamaton megy keresztül, amely az emeleti stúdióban indul, és a földszinten ér véget. Itt található az asztalos-, hegesztő- és fényezőműhely, és mindenekelőtt a modellező helyiség, ahol megszületnek a karosszériatervek agyagból készült végső modelljei.

Karosszériaszobrászat

Az agyagmodellt előzetesen egy speciális robot formálja meg, amelyet egy nagyteljesítményű számítógép vezérel, a forma egy háromdimenziós digitális terv alapján születik meg. Ezután lát munkához a modellező mesterek tízfős csapata, akik hetekig szó szerint reszelgetik és finomítják a modellt, amíg az fel nem veszi a tervező víziójának megfelelő arányokat és formai megoldásokat.

Az ED2 legújabb sikerdarabja a Lexus UX városi crossover-tanulmány, melyet a tavalyi párizsi autószalonon mutattak be. A futurisztikus formájú autót számos innovatív megoldással látták el, többek között szintetikus pókfonalból készült ergonomikus Lexus Kinetic Seat ülésekkel. A modell pozitív fogadtatása után a Lexus megerősítette, hogy az UX modell sorozatgyártásba kerül, és iparági pletykák szerint jövő év végén már megvásárolható lesz.

Az ED2 csapata tele van a gyönyörű formák alkotásából fakadó lelkesedéssel, mely formák vagy egyes részleteik idővel a Lexus új generációs modelljein is megjelennek. Ez ugyanakkor egyfajta hatás-visszahatást generál, hiszen a gyártásba került formák által keltett lelkesedés a kreativitás katalizátora, melyeknek köszönhetően e formák létrejönnek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
Ilyen portfólióval kevés formatervező dicsekedhet az autók világában.  ..
2026.03.20
A BMW M3 Touring világpremierje után nem sokkal a BMW M Motorsport a modell versenypályára edzett....
2026.03.20
A BYD tárgyalásokat folytat arról, hogy csatlakozzon a Forma–1 mezőnyéhez, és olyan legendás....
2026.03.20
A FIAT az új benzines FIAT 600 manuális váltós változat bevezetésével bővíti a 600-as....
2026.03.20
Nézze meg a videót! ..
2026.03.20
A svájci légitársaság több mint háromszáz betervezett járatot töröl a 2026-os nyaralószezonban,....
2026.03.20
Változott a terv: augusztus 28-30-án rendezik meg a Diósgyőr-ralit az országos bajnokság idei....
2026.03.20
A tisztán elektromos EX60 modellel a Volvo Cars először ad ízelítőt alternatív hangvételű....
2026.03.20
Mi történik, ha az autóipar villámgyorsan dönt – de közben elfelejt rendszerekben gondolkodni?....
2026.03.20
A legendáknak élniük kell. Az autóipar éppen teljes átalakulásban van, de a kultikus modellek....