MÁV-Start

Így közlekednek MÁV-csoport ünnepi fényjárművei - gyermekvasút, HÉV, Volánbusz

2024.12.13.

A MÁV-csoport fényben ragyogó járművei már az adventi időszak első részében is rendkívül népszerűnek bizonyultak, most pedig az ünnepi járművek teljes menetrendje elérhetővé vált - közölte a vasúttársaság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A honlapjukon is elérhető tájékoztatásukban azt írták, a MÁV-START 3500 ledes, 600 méter hosszú fényfüzérrel öltözteti karácsonyi fénybe egyik mozdonyát, amely az ország szinte mindegyik fővonalán látható lesz az adventi, ünnepi időszakban.

A feldíszített mozdony január 6-ig többek között Pécsre, Szegedre, Biharkeresztesre, Sátoraljaújhelyre, Kaposvárra és a Balaton mindkét partjára is továbbít főként délutáni, esti járatokat.

A társaság azt is közölte, hogy a Volánbusz ünnepi díszbe öltöztetett Ikarus 55-ös fénybusza a soron következő két hétvégén, szombaton és vasárnap is 16, valamint 18 órakor indul a fővárosi Népliget autóbusz-állomásról esti városnézésre és érinti majd a város legszebb, ikonikus látnivalóit, így a Hősök terét, az Andrássy utat és a Belgrád rakpartot, a MÁV-HÉV pedig fényfüzérekkel díszített MVIII-as motorkocsival, PXV-ös pótkocsival, LVII-es mozdonnyal hangolja karácsonyra a nosztalgiajárművek szerelmeseit.

A FényHÉV december 15-én és 22-én, az adventi vasárnapokon különjáratként közlekedik, Szentendréről 15.42-kor és 18.02-kor, a Batthyány térről 16.42-kor és 19.02-kor indul - ismertették.

Kiemelték, hogy a Gyermekvasút is különleges díszítésű, illetve egyedi díszkivilágítású vonattal készül, a "varázslatos járművek" munkanapokon 9.10 és 15.10 között két óránként közlekednek, hétvégente 10.10 és 16.10 között indul két óránként Hűvösvölgyből a fénymozdonyos szerelvény, míg a Balatonfenyvesi kisvasúton január 6-ig ünnepi fényekben pompázó vonatokkal lehet utazni a Nagy-Berekbe és Csisztafürdőre.

A nosztalgiajárművek kedvelői és a vasútbarátok minden lényeges információt elérnek a vasúttársaság honlapján, a https://www.mavcsoport.hu/adventi-fenyjaratok oldalon.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.26
Apró, ám felismerhető frissítéseket kap a Toyota legeladottabb modellje Európában. ..
2026.04.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Új autó, de miért ilyen kicsi? ..
2026.04.26
A második helyen végzett élete első brit F3-as futamán az autóversenyző Molnár Martin szombaton....
2026.04.26
Újabb fordulat rajzolódik ki az orosz piacon: az elmúlt hónapokban látványosan megélénkült az....
2026.04.26
Vitézy Dávid a Telexnek adott interjúban kiemelte, Budapest számára is esélyt jelent az, ha....
2026.04.26
A Roadpol Operation Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) 2026.....
2026.04.26
A Martorellben gyártott kisautót és testvérmodelljét, a CUPRA Ravalt a Volkswagen Csoport....
2026.04.26
A Deák Ferenc hídon történt az a baleset, amelynek oka a figyelmetlenség volt. ..
2026.04.26
A súlyos gázolások jelentős része azért következik be, mert egy autós elengedi a gyalogost a zebrán....
2026.04.26
A trükkös 8-as kanyarról ismert versenypálya jövőre visszakerül a Forma-1-es autós gyorsasági....