karcolás

Így ne karcold össze az autódat

2018.10.11.

Bosszantó apróságok, amelyek képesek teljesen belerondítani az összképbe. Kívül és belül is. Az alábbi cikkben áttekintjük, melyek a leggyakoribb karcokozó dolgok autónk körül.

Napjaink autói egyre komolyabb fényezéssel büszkélkedhetnek. Ez kimerülhet az extrém színben, a más szögből más színű karosszériában, az egyéni tónusban a több festék- vagy lakktrétegnek köszönhetően. Az ilyen festékanyagoknak komoly ára van, s sokszor nem is vesszük észre, kisautó vásárlásánál mire adjuk a fejünket: a vételárhoz képest aránytalanul drága tud lenni egy-egy elem javítása.

Amikor ág karcolja meg a kocsi oldalát, általában mély szántásról beszélhetünk. Egy jól kivitelezett „ágművelet” révén könnyedén összehozható egymillió forintos végösszegű javítási számla a felső középkategóriában, hogyha a sárvédők és az ajtók is érintettek.

A látványos sérülések mellett beszéljünk egy kicsit a bosszantó, apró karcokról. Ezek lehetnek olyan kiterjedésűek, hogy miután okoztuk – és észrevettük mondjuk azonnal – őket, ösztönszerűen, ujjunkkal igyekszünk elsimogatni a karcot az adott elemen, természetesen eredménytelenül.

Családi vonás – pakolj rá a kocsira

Kívülről befelé haladva, kezdjünk egy családi vonással máris: valahogy mindig a csomagtartó teteje az, ahol akad hely a sütis tálcának, a műanyag ládának vagy egyéb olyan tárgynak, amit nem tennénk le szívesen a földre. Az első helyen talán holtversenyben az autó teteje is szerepel. Szinte fel sem fogjuk ésszel, hogy a gyorsan rátett-levett tárgy milyen zavaró karcot/karcokat tud eredményezni úgy, hogy lehet, hogy csak később vesszük észre mosás után, ragyogó napfényben. De akkor nagyon feltűnő. Aki igényes, gyermek módjára szeretné visszafordítani az időt, visszapörgetni az eseményeket, mert az adott területet csak önmagában javítani nem lehet, de amúgy meg csúnya…

Köröm-kulcs kombó

A kilincs környéke szintén könnyen karcolódik. Jó esetben a fogantyú mögött, csak közelről láthatók a zömében körmök okozta vonalak, de kocsi- vagy lakáskulccsal nyitva az ajtót szintén okozhatunk sérüléseket a fényezésen.

Nem mindegy tehát, hogyan nyitjuk és csukjuk az ajtót. Lehetőség szerint ne legyen tárgy a kezünkben, figyeljünk oda, hogy a kilincsre fogjunk rá határozott mozdulattal és ne bóklásszon a kezünk mélységében, illetve oldalirányban, továbbá éles tárgyak ne legyenek nálunk. A méretes körmökre ne térjünk ki külön… Az ajtókeret helyett használjuk a kilincset a becsukáshoz. A sötét színű, akár zongoralakk hatást keltő elemek nagyon érzékenyek, s a karcok ordítóan látszódnak rajtuk.

Hol parkolsz?

Ha már az ajtóknál járunk, a rányitások is tudnak olyan szintet ölteni, hogy oldalról nézve az autót zavaró hatást keltenek. Nem apró festéklepattogzódásokról, hanem már leválásokról beszélhetünk sok esetben. Ezek ellen az új modellek már védelmet nyújtanak (pl. Ford Fiesta vagy Skoda Kodiaq), mégpedig úgy, hogy egy kis gumidarab emelkedik az ajtóélre a nyitásokkor. Nagyon hasznos megoldás!

Pofon egyszerű módszerrel lehet védekezni a karosszéria, illetve a különböző elemek sérülése ellen. Aki nem szenved helyhiányban és nem kiszolgáltatott a zsúfolt városi parkolás tekintetében, nagyobb oldaltávolságot hagyva elérheti, hogy az ajtók teljesen kinyílhassanak, illetve, hogy garázsban parkolva, szekrénysor mellett ne találja meg egy-egy kemény doboz sarka, metszőolló vége, az etetőszék előlapjának sarka, a szánkó stb. négykerekűnket.

Mert hamar megint azon kapjuk magunkat, hogy ha már észrevettük a sérülést, zavar, de a javításhoz meg túl kicsi. Ismerek olyan fényezőt, akinek szófogadó gyermekei egyedül sosem szállnak ki, csak az apu által gondosan kinyitott és beállított ajtó kitárulását követően. Egy fényező családjában ez nem utópia! A tükrök behajtása praktikus. Biztos, hogy egy 15 éves autó egyszerű, fekete, műanyag tükörháza nem kerül cirka 450 ezer forintba, mint az új Audi RS5 esetében, de az apró erőfeszítéssel pénzt és időt is tudunk spórolni.

A következő sorokat meg fogják mosolyogni a kulcsnélküli nyitás-zárás + gombos motorindítás extrával ellátott autó tulajdonosai. De ha mezei slusszkulccsal matatunk a kormányoszlopon, mire célba érünk, csúnya karcolásokat tudunk ejteni. Egy fokkal könnyebb a dolgunk (ha odafigyelünk persze, illetve) ha megvilágított a kulcslyuk. Még a műszerfalat is meg lehet óvni így, sok esetben az is sérül.

Bánjunk csínján az éles tárgyakkal a beltérben! Nagyon sérülékenyek a műanyagok. Legyenek könnyűek, de ne kopogjanak, legyen selymes a tapintásuk… és pont nem arra vannak tervezve, hogy egy lendületesen csúsztatott vagy emelt, fém díszekkel gondosan ellátott női táskát túléljenek karc szempontból. De az aprópénz, az USB kábellel való matatás és a lakáskulcs hajigálás is csúnya következményekkel járhat – már aki igényes, azt fogják zavarni ezek a karcok.

Noha több szakdolgozat-téma is születhetne már csak egy gyárban arról, hogyan kerüljük el a karcolásos jellegű sérüléseket egy autónál, jelen cikkünkben pár hétköznapi apróságra igyekeztünk felhívni a figyelmet az igényesebbek számára. Aki teheti, minél több mindenre figyeljen oda. Ez nem kerül pénzbe, mégis megmenekülhetünk a hajtépéstől.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....