felüljáró

Így változik az autós közlekedés a Flórián térnél

2025.02.15.

Néhány hét múlva indul a Flórián téri felüljárók felújítása, ami hosszú hónapokra jelentős forgalmi változásokat hoz az autóval közlekedők számára. Az előkészítő munkák február 14-én kezdődnek, de jelentősebb változásokra csak március 1-jétől számíthatnak a járművezetők. A felújítás őszig tartó első ütemében teljesen lezárják a déli hidat, az autós forgalom tehát kizárólag az északi felüljárón haladhat majd, irányonként egy-egy sávon.

A Flórián téri felüljárók rekonstrukciójának célja, hogy a főváros és az agglomeráció közlekedésében jelentős szerepet betöltő útszakaszt további évtizedekig biztonságosan lehessen használni. A munka forgalomkorlátozásokkal, illetve -változásokkal jár, ezért minden arra közlekedőnek hosszabb menetidőre kell számítania. A BKK beruházóként és közlekedésszervezőként mindent megtesz, hogy a lehető legjobban kiszolgálja az arra közlekedők igényeit, egyúttal biztosítsa a munkavégzéshez szükséges területet.

A felújítást megelőzően, február 10-én, hétfőn burkolatjavítási munkák kezdődtek a felüljárók környezetében. Ezek még nem a hídfelújítás részei, a Budapest Közút által végzett munkák célja, hogy a felüljárók korszerűsítésének kezdetére a csatlakozó útszakaszok megfelelő állapotban legyenek, így biztosítva a lehető legbiztonságosabb és gördülékenyebb közlekedést.

Az autóval közlekedők az alábbi forgalmi változásokra számíthatnak:

Február 10. és 13. (hétfő és csütörtök) között a Pacsirtamező utcában (a Kiscelli utca és a Vörösvári út közötti szakaszon) javítják a burkolatot, ezért váltakozó sávlezárásra kell számítani. A munkaterület mellett irányonként két forgalmi sáv járható.

Február 11-én (kedden) az északi felüljárón szalagkorlátot javítanak, ezért a belső sávot reggel 8-tól 14 óráig lezárják.

Február 13-án és 14-én (csütörtökön és pénteken) az Árpád híd felé vezető felhajtón a két sávból a szélsőt lezárják, a közlekedés a belső sávon haladhat.

Február 13-án, csütörtökön az Árpád híd budai hídfőjénél, a Pest felé vezető oldalon a belső sávot rövid szakaszon lezárják, a forgalom a középső és a szélső sávban haladhat majd.

Az előkészítő munkák február 14-én indulnak – ekkor is lehetnek korlátozások

A felújítási munkák nem tűrnek halasztást, a felüljárók műszaki állapota a legutóbbi korszerűsítésük óta jelentősen romlott: a szennyeződések és a nedvesség megviselték, a szerkezet a pillérek környezetében átázik, emiatt a betonacélok rozsdásak, a betonfelületek tönkremennek.

A kivitelező február 14-én, pénteken átveszi a munkaterületet, majd még aznap hozzálát az előkészítő munkákhoz, amelyek a felüljárók alatti csomópontban és környezetében ideiglenes sávszűkítéssel, csúcsidőn kívül kisebb forgalomkorlátozással, esetleg lezárással járnak.

Az autóval közlekedők az alábbi forgalmi változásokra számíthatnak:

Február 14-től 21-ig lezárják a Szentendrei úton befelé a belső sávot a Flórián tér előtt a Kórház utcánál. Napközben lezárják a külső sávot a Pacsirtamező utcában kifelé a Flórián tér előtt, valamint a Flórián téren az Árpád híd felé a Pacsirtamező utca után. Lezárják napközben a belső sávot az Árpád híd Flórián téri lehajtójában a Vörösvári út felé, valamint a Pacsirtamező utcába kanyarodó külső sávot.

Február 21-től 28-ig lezárják a Vörösvári úton befelé a Szentendrei útra balra kanyarodó sávot, valamint mindkét irányban lezárják a belső sávot a Szentendrei úton a Flórián térnél. Az Árpád híd Flórián téri lehajtójában nem lehet visszafordulni. A Szentendrei utat a Pacsirtamező utcai visszafordulón keresztül lehet elérni. Sávlezárás nehezíti a közlekedést az Árpád hídi felhajtón.

A kivitelező öt ütemben végzi el az ideiglenes forgalomtechnika kialakításához kapcsolódó feladatokat. Február 14. és 28. között legfőképp csúcsidőn kívül, 9 és 15, illetve 19 és hajnali 4 óra között dolgozik hétköznapokon és szombatonként. A munkavégzés éppen aktuális helyszínét a közlekedés biztonsága érdekében a kivitelező elkeríti. A BKK kéri az arra közlekedőket, hogy fokozottan figyeljenek, amikor a munkaterület mellett elhaladnak.

Az előkészítő munkák közé tartozik:

az ideiglenes táblák kihelyezése, a jelzőlámpák áthelyezése és a forgalomterelések burkolatjeleinek felfestése;

az útszegélyek elbontása és újak építése a sávbővítések miatt;

az útalap-betonozás és a kötőréteg-aszfaltozás, valamint

a buszmegálló áthelyezése a Kiscelli utcánál.

Merre lehet haladni autóval március 1-jétől?

A felüljáró-felújítás első üteme két héttel később, március 1-jén, szombat hajnaltól esedékes, amikor a kivitelező lezárja a déli hidat, ahol jelenleg Pest felé tart a gépjárműforgalom.

Az őszig tartó első ütemben az északi hídon haladhat a forgalom, egy-egy sávon biztosítva a Pestre tartók és a Pestről érkezők áthaladását a felüljárón.

A felüljárón Pestre tartó forgalom „visszavezetése” a Szentlélek tér villamosmegálló után, a villamospálya keresztezésével, jelzőlámpás szabályozással történik. A BKK kéri a járművezetőket, forgalomtorlódás esetén ügyeljenek arra, hogy ne ragadjanak a síneken, ne akadályozzák a villamos közlekedését.

A Szentendrei útról az Árpád híd, illetve Pest felé

A Szentendrei úton Pestre közlekedők a Pacsirtamező utcában ideiglenesen kialakított visszafordító segítségével – két sávon – is felhajthatnak az Árpád hídra. A BKK kéri az autósokat, hogy ha már a felüljáró felhajtójánál nehezebb haladást észlelnek, akkor a felüljáró helyett a Flórián téri csomópont után kialakított visszafordítón keresztül hajtsanak fel a hídra.

Elkerülve a felüljárónál várható torlódásokat, Észak-Buda felől érdemes a Megyeri hídon át megközelíteni a belvárost.

A Szentendrei úton érkezőknek fontos információ, hogy a városközpontba tartó buszsávot ideiglenesen meghosszabbítják a Flórián térig.

 Az Árpád híd, illetve Pest irányából a Szentendrei útra

A déli felüljáró lezárása miatt Pest felől – Szentendre irányába – egy sávval csökken a közúti kapacitás, és ugyancsak torlódás várható.

Ugyanakkor a Szentendre felé haladók vagy a felüljáró alatti csomóponton keresztül közlekedhetnek, vagy választhatják a Megyeri hidat is az úti céljuk eléréséhez.

 A Bécsi út felől a Szentendrei útra

A Bécsi út felől a Flórián térnél megszűnik a közvetlen balra kanyarodási lehetőség a Szentendrei útra, de a Pacsirtamező utcai új, ideiglenes visszafordulón keresztül elérhető lesz.

 A forgalomkorlátozások és ideiglenes változások miatt a BKK kéri az arra közlekedőket és az agglomerációból érkezőket (vagy oda tartókat), hogy ha lehetőségük van, a felújítás idején a közösségi közlekedést, azon belül is elsősorban a kötöttpályás járatokat vegyék igénybe, ezzel is csökkentve a környék forgalmi terhelését. A BKK a felújítás időszakára az 1-es villamos sűrítését tervezi.

A felújításhoz kapcsolódó lezárások és terelések részleteiről a folyamatosan frissülő florianter.hu oldalon lehet tájékozódni, illetve a BKK Info a szokásos csatornáin mindennap megosztja az aktuális tudnivalókat.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
BKK

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....
2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....
2026.02.23
Újonc motorgyártóként büszke és elégedett a Red Bull a tesztidényével, élcsapatként viszont még nem....
2026.02.23
No, nem arra kell gondolni, hogy hirtelen haszonjármű gyártásba fogna a dizájner márka. ..
2026.02.23
A hazai márkakereskedésekbe is megérkezett a megújult BYD Seal Comfort, amely a márka eddigi....
2026.02.23
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 02. 23.....
2026.02.22
Az Egyesült Államokban már csaknem 7500 légijáratot töröltek az északkeleti országrészt vasárnap....
2026.02.22
Sokan dolgoznak azon, hogy ezzel az üzenettel ne találkozzunk ..
2026.02.22
A CUPRA Tavascan ismét reflektorfénybe került: az Európai Bizottság nemrégiben jóváhagyott egy....
2026.02.22
Mi várható a közeljövőben?   ..