illegális gyorsulási verseny

Illegális gyorsulási versenyek: meghökkentő ötlet Atlantából

2020.06.23.

Az amerikai Atlantában úgy gondolják, hogy a tiltás helyett szabályozott engedélyezéssel tennék kevésbé kockázatossá a város környéki éjszakai illegális gyorsulási versenyeket.  Erre a célra a város kész akár egy külön területet is kijelölni – írja az automoto.it olasz autós szakportál.

Az amerikai Georgia állam fővárosában, Atlantában – ahogy a világ számos más nagyvárosában is – sok fiatal életének részévé váltak az éjszakai illegális gyorsulási versenyek. Egyfajta „drogról” van szó, amit ugyan lehet a jog eszközeivel büntetni, a rendőrség embereivel üldözni, de valószínűleg a jelenség maga továbbra is hódít majd. Annyira, hogy az illegális gyorsulási versenyek tucatnyi amerikai filmnek adtak témát, felkeltve így a kíváncsiságot a tiltott gyümölcs iránt olyanokban is, akik ezt még nem próbálták. A versenyek azonban már eddig is számos áldozatot követeltek. Tavaly év végén egy ilyen verseny alkalmával egy 200 km/h sebességgel kisodródó autó két fiatalt ölt meg.

Ennek akarja elejét venni a város első embere, de nem a megszokott eszközökkel. A polgármester véleménye szerint a tiltás helyett legalizálni kellene a kockázatos versenyeket, de olyan keretek közé szorítva, hogy azok veszélyessége csökkenjen.  A szabályozással Keisha Lance Bottoms szerint sok fiatal életet lehetne megmenteni a városában.

A koronavírus-járvány kellős közepén az atlantai rendőrség - az illegális gyorsulási versenyek felderítésére indított, kiterjedt akció során - 44 embert tartóztatott le, 114 személy ellen indult eljárás és 29 autót koboztak el. Drogot és fegyvereket is találtak.

A polgármester azonban más eszközökkel szeretne eredményt elérni. Keisha Lance Bottoms – bevallottan 18 éves fia tanácsára – radikálisan új módon közelítené meg a témát. Olyan elképzeléssel állt elő, amely egyik oldalról kielégítené a „street racing” rajongók vágyait, ugyanakkor szolgálná a város lakóinak biztonságát. Ez pedig egy olyan, a város által kijelölt, védett terület lenne, ahol szabadon, biztonságosabb körülmények között lehetne lebonyolítani a „civil” gyorsulási versenyeket.  

A polgármester május első napjaiban hivatalosan is bejelentette ötletét a városi tanácsnak. Már dolgoznak a megvalósíthatósági tanulmányon. A tervnek azonban nagyon sok az ellenzője. Első helyen maga a rendőrség, amelynek sok munkát adnak az illegális versenyek, és nem lát garanciát arra, hogy a polgármester ötlete visszaszorítaná a jelenséget.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....
2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....
2026.09.05
A Hormuzi-szoros újranyitása és szabad forgalma továbbra is háborús vita tárgya, így a kereskedelmi....
2026.09.05
Szennyezés, oldószer került a talajba az iváncsai akkumulátorgyár területén; a falu polgármestere....
2026.09.05
Nem minden mestermű kerül múzeumba. Néhány az útra születik. Ezt a gondolatot kelti életre....