nők

Ilyenek a nők a volánnál

2014.11.26.

Egy friss felmérés szerint a nők jobban gondoskodnak autóikról, szívesebben bízzák komoly szakemberre annak védelmét, érzelmileg is kötődnek járműveikhez és jóval többen vezetnek, mint gondolnánk.

Rendhagyó kutatást végzett az Auto Securit Zrt. A járművek GPS távfelügyeletével foglalkozó magyar vállalkozás elsősorban magánszemélyek autóira vigyáz, és hogy jobban ismerje ügyfelei igényeit, időnként kérdőíves felmérésben összesíti véleményüket. A nem reprezentatív, de csaknem 1000 fő megkérdezésén alapuló felmérés szolgált néhány különös tanulsággal.

Sokkal több a nő

Jóval több nő vezet autót, mint azt feltételeznénk. A cég szerződői között több a férfi, de az ügyfelek mindig azt jelölik meg értesítendő személyként, aki az autót ténylegesen használja, és ez az esetek majdnem pontosan felében hölgy.

Ki a kütyübolond?

A közvélekedés szerint inkább a férfiak rajonganak az elektronikus eszközökért, lényegesen nyitottabbak a technikai újdonságok iránt. Ez általában lehet igaz, de ha az autójukról van szó, más a tapasztalat. A nők nemcsak többet költenek autójuk biztonságára, de jobban kötődnek az elismert védelmi berendezésekhez és szolgáltatókhoz is, míg a férfiak gyakrabban alkalmaznak „házilagos”, vagy „sufni” megoldásokat, mint például a rejtett, indítást gátló eszközök. A cég ügyfelekkel folytatott beszélgetéseiből úgy tűnik, hogy az erősebb nem ezekbe (és önmagukba) vetett hitét csak az első tőlük ellopott autó szokta megrendíteni.

Ezzel szemben a nők meglepő számban érdeklődnek és a férfiaknál nagyobb arányban használják a cég legújabb, mobiltelefonos applikációját, amelyről autójuk védelmi rendszerét is vezérelhetik amellett, vagy akár odavezeti az autóhoz, ha nem emlékszik, hogy, hol tette le.

Érzelmi szálak

Sok nő szinte házikedvencként gondol autójára és erős érzelmekkel kötődik hozzá. A kimutatások szerint a nők 12,3 míg a férfiak mindössze 4,4 százaléka ad becenevet autójának. Ennek tudatában már nem is annyira meglepő, hogy az autó értékéhez képest sokkal többet költenek a védelmére, mint a férfiak, annak ellenére, hogy a statisztika szerint a férfiak általában drágább autókat vezetnek.

A hölgyek egyébként minden jel szerint bölcsen teszik, ha odafigyelnek autóik biztonságára, hiszen az autólopások 85 százalékát nem a luxuskategóriás járművek rovására követik el. Az autóvadász honlap statisztikái szerint a lopási listák élén évek óta kis és kompakt kategóriájú típusok és a legnagyobb számban futó márkák állnak.

Tehát lehet, hogy abszolút értékben nagyobb kárt jelent egy luxusautó ellopása, de egy olcsóbb kocsi jóval nagyobb eséllyel tűnik el, és a tulajdonosnak a jövedelméhez képest mindez sokkal nagyobb terhet jelenthet. Ráadásul a hölgyek autóhasználati szokásai kiszámíthatóbbak, több lehetőséget adnak a tolvajok számára. Sokan közülük minden nap megteszik az otthon-iskola-munkahely-élelmiszerbolt-iskola-otthon útvonalat, többnyire egy településen belül, nem túl nagy távolságokat haladva, gyakori megállókkal, ami a bűnözőknek alkalmat ad a megfigyelésükre.

Összességében megállapítható, hogy a nők nemcsak jobban féltik az autójukat, de tudatosabbak is annak védelmében, miközben nagyjából ugyanannyian vezetnek, mint a férfiak, és nyitottabbak a technológiai újdonságokra és professzionális megoldásokra, ha a kocsijukról van szó.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....
2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....
2026.05.20
Minden érintett sportvezető nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki az elmúlt....
2026.05.20
A vállalat új ellátási lánc-szolgáltatása hatással lehet az alkatrész-logisztikára és az....
2026.05.20
Tisztában van vele a Toyota, hogy egy új technológia piaci meghonosításához minden lehetséges....
2026.05.20
Mark Rushbrook jelezte, a gyártó támogatja a V8-as motorok visszatérését és az elektromos elemek....
2026.05.20
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a....
2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....