PHEV

Íme, a hazai zöld rendszámos hibridek

2021.05.17.

Sorozatunk újabb részében a zöld rendszámra jogosult plug-in, azaz konnektorból is tölthető, Magyarországon április végén kapható hibrideket mutatjuk be.

Sorozatunk újabb részében a zöld rendszámra jogosult plug-in, azaz konnektorból is tölthető, Magyarországon április végén kapható hibrideket mutatjuk be.  
2021. január-március között összesen 32 ezer 194 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon. Ezek közül az MGE adatai szerint tisztán elektromos autó volt 562 példány, tölthető hibridből ugyanakkor 1412 autó fogyott. Az év első negyedévében 2825 zöld rendszámot osztottak ki, 1329 villanyautóra került, 1496 pedig plug-in hibridre.
 
A lágy hibridek (mild, 12 voltos, 48 voltos) esetében az elektromos motor valamilyen mechanikai kapcsolatban áll a belső égésű motor főtengelyével, ez a kapcsolat dinamikusan változtatható, oldható. A villanymotor csak rásegít a belsőégésű motorra, önálló hajtásra képtelen, valójában csak az indítómotor szerepét tölti be. A teljesen (full) hibrid autók képesek tisztán az elektromos gép hajtására támaszkodva közlekedni, vagyis a belső égésű motor (benzin-, vagy dízelmotor) nem mindig üzemel menet közben. Ezeknek az autóknak az elektromos motorja le van választva a motor főtengelyéről. A konnektoros hibrid full hibrid, annyi többlettel, hogy nagyobb hajtóakkumulátort kap, ami külső forrásból is tölthető. 
 
Sorozatunk előző részeiben a lágy-, illetve a full hibridekről adtunk piaci körképet. Az alábbiakban a hazánkban (hivatalos márkakereskedésben, nyilvános és elérhető listaáron meghirdetett) kapható plug-in hibrideket soroljuk fel, teljesítménnyel és aktuális (április vége), kedvezményes (ahol van) árakkal. Azoknál a modelleknél, ahol van kétkerék- és négykerékhajtású változat is, az olcsóbb, kétkerék-meghajtásút tüntettük csak fel. 
 
Konnektoros hibridek Magyarországon, 2021. április vége
11 millió forint alatt
 
 
Kia Niro 1.6 GDi plug-in hybrid, 141 LE, 10,149 millió forint
Hyundai Ioniq PHEV 1.6 GDi, 141 LE, 10,299 millió forint
Kia Ceed SW 1.6 GDi plug-in hybrid, 141 LE, 10,349 millió forint
Kia XCeed 1.6 GDi plug-in hybrid, 141 LE, 10,399 millió forint
Renault Captur e-tech plug-in hybrid, 160 LE, 10,849 millió forint
 
15 millió forint alatt
 
 
Renault Mégane Grandtour e-tech plug-in hybrid, 160 LE, 11,099 millió forint
BMW 225xe Active Tourer, 220 LE, 11,712 millió forint
Skoda Octavia iV 1.4 TSI DSG PHEV, 205 LE, 11,537 millió forint
Seat Leon 1.4 TSI DSG FR pHEV, 205 LE, 11,543 millió forint
Seat Leon Kombi 1.4 TSI DSG FR pHEV, 205 LE, 11,797 millió forint
Skoda Octavia Combi iV 1.4 TSI DSG PHEV, 205 LE, 11,820 millió forint
Mini Cooper SE Countryman ALL4, 220 LE, 12,3 millió forint
Jeep Renegade 4xe, 190 LE, 12,365 millió forint
Mercedes-Benz A 250 e Plug-in hybrid, 218 LE, 12,882 millió forint
Mercedes-Benz A 250 e limuzin Plug-in hybrid, 218 LE, 13,016 millió forint
Jeep Renegade 4xe, 240 LE, 13,05 millió forint  
Skoda Octavia RS iV 1.4 TSI DSG PHEV, 245 LE, 13,298 millió forint
Cupra Formentor 1.4 TSI DSG PHEV, 205 LE, 13,385 millió forint
Volkswagen Tiguan TSI Plug-In-Hybrid, 245 LE, 13,515 millió forint
Cupra Leon 1.4 TSI DSG PHEV, 245 LE, 13,581 millió forint
Skoda Octavia Combi RS iV 1.4 TSI DSG PHEV, 245 LE, 13,618 millió forint
Mercedes-Benz B 250 e Plug-in hybrid, 218 LE, 13,662 millió forint
Volkswagen Golf GTE, 245 LE, 13,683 millió forint
Skoda Superb iV 1.4 TSI DSG PHEV, 218 LE, 13,763 millió forint
Audi A3 Sportback 40 TFSI e S tronic, 204 LE, 13,91 millió forint
Jeep Compass 4xe, 190 LE, 13,95 millió forint
Mitsubishi Eclipse Cross PHEV, 188 LE, 13,99 millió forint
Hyundai Tucson 1.6 T-GDi plug-in hybrid, 265 LE, 13,999 millió forint
Cupra Leon Kombi 1.4 TSI DSG PHEV, 245 LE, 14,011 millió forint
Skoda Superb Combi iV 1.4 TSI DSG PHEV, 218 LE, 14,146 millió forint
Toyota Prius Plug-in Hybrid, 122 LE, 14,19 millió forint, 
BMW X1 xDrive25e, 220 LE, 14,23 millió forint
Mitsubishi Outlander PHEV, 224 LE, 14,3 millió forint
Seat Tarraco 1.4 TSI DSG Xcellence pHEV, 245 LE, 14,331 millió forint
Peugeot 508 hybrid, 225 LE, 14,49 millió forint
Opel Grandland X PHEV, 224 LE, 14,55 millió forint
BMW X2 xDrive25e, 220 LE, 14,632 millió forint
Mercedes-Benz CLA 250 e Coupé Plug-in hybrid, 218 LE, 14,695 millió forint
Citroen C5 Aircross Hybrid, 225 LE, 14,81 millió forint
Volkswagen Passat GTE, 218 LE, 14,875 millió forint
Volkswagen Passat Variant GTE, 218 LE, 14,879 millió forint
Kia Sorento 260 plug-in hybrid, 265 LE, 14,89 millió forint
Peugeot 508 SW hybrid, 225 LE, 14,94 millió forint
Volvo XC40 T4 Recharge, 211 LE, 14,99 millió forint
Citroen C5X, 225 LE, kb. 15 millió forint
 
15-20 millió forint között
 
Mercedes-Benz GLA 250 e Plug-in hybrid, 218 LE, 15,281 millió forint
 
Volvo XC40 T5 Recharge, 262 LE, 15,39 millió forint
Peugeot 3008 hybrid, 225 LE, 15,46 millió forint
Cupra Formentor VZ 1.4 TSI DSG PHEV, 245 LE, 15,495 millió forint
Opel Grandland X PHEV 4x4, 300 LE, 15,6 millió forint
Volkswagen Arteon 1.4 TSI Plug-In-Hybrid, 218 LE, 15,617 millió forint
Mercedes-Benz CLA 250 e Shooting Brake Plug-in hybrid, 218 LE, 15,721 millió forint
BMW 330e Limousine, 292 LE, 15,732 millió forint
Jeep Compass 4xe, 240 LE, 15,95 millió forint  
Volkswagen Arteon Shooting Brake 1.4 TSI Plug-In-Hybrid, 218 LE, 15,975 millió forint
Audi Q3 Sportback 45 TFSI e S tronic, 245 LE, 16,099 millió forint
BMW 330e Touring, 292 LE, 16,38 millió forint
DS 7 Crossback E-tense, 225 LE, 16,39 millió forint
Peugeot 3008 hybrid4, 300 LE, 17,2 millió forint
Volvo V60 T6 AWD Recharge, 340 LE, 17,3 millió forint
DS 7 Crossback E-tense 4x4, 300 LE, 17,79 millió forint
Volvo V60 T8 AWD Recharge, 390 LE, 18 millió forint
BMW X3 xDrive30e, 292 LE, 18,025 millió forint
Toyota RAV4 2.5 Plug-In Hybrid E-CVT, 306 LE, 18,29 millió forint
Volvo S60 T8 AWD Recharge, 390 LE, 18,59 millió forint
Volvo XC60 T6 AWD Recharge, 340 LE, 18,59 millió forint
Hyundai Santa Fe 1.6 T-GDi plug-in hybrid, 265 LE, 18,699 millió forint
Mercedes-Benz GLC 300 e 4Matic Plug-in hybrid, 320 LE, 18,753 millió forint
BMW 530e Limousine, 292 LE, 19,046 millió forint
Audi Q5 50 TFSI e quattro S tronic, 299 LE, 19,3 millió forint
Suzuki Across 2.5 Plug-In Hybrid E-CVT, 306 LE, 19,3 millió forint
Mercedes-Benz GLC 300 de 4Matic Plug-in hybrid, 306 LE, 19,533 millió forint
Volvo XC90 T8 AWD Recharge, 390 LE, 19,91 millió forint
Peugeot Sport Engineered 508 és 508 SW, 360 LE, kb. 20 millió forint
 
20 millió forint felett
 
 
Mercedes-Benz GLC 300 e 4Matic Coupé Plug-in hybrid, 320 LE, 20,404 millió forint
Volvo XC60 T8 AWD Recharge, 390 LE, 20,81 millió forint
Volvo S60 T8 AWD Polestar Engineered, 405 LE, 20,89 millió forint
Range Rover Evoque 1.5P Plug-in Hybrid, 300 LE, 20,94 millió forint
Volvo V90 T6 Recharge, 340 LE, 20,94 millió forint
Mercedes-Benz E 300 e limuzin Plug-in hybrid, 320 LE, 20,945 millió forint
Volvo S90 T8 Recharge, 390 LE, 20,99 millió forint
Mercedes-Benz GLC 300 de 4Matic Coupé Plug-in hybrid, 306 LE, 21,123 millió forint
Audi Q5 Sportback 50 TFSI e quattro S tronic, 299 LE, 21,386 millió forint
Audi Q5 55 TFSI e quattro S tronic, 367 LE, 21,549 millió forint
Volvo V60 T8 AWD Polestar Engineered, 405 LE, 21,545 millió forint
Volvo V90 T8 Recharge, 390 LE, 21,84 millió forint
Mercedes-Benz E 300 de limuzin Plug-in hybrid, 306 LE, 21,849 millió forint
Mercedes-Benz E 300 e T-modell Plug-in hybrid, 320 LE, 21,903 millió forint
BMW 545e xDrive Limousine, 394 LE, 21,946 millió forint
Mercedes-Benz E 300 de T-modell Plug-in hybrid, 306 LE, 22,728 millió forint
Audi Q5 Sportback 55 TFSI e quattro S tronic, 367 LE, 23,086 millió forint
Jaguar E-Pace 1.5P Plug-in Hybrid, 300 LE, 23,55 millió forint
Audi A6 55 TFSI e quattro S tronic, 367 LE, 24,156 millió forint
Mercedes-Benz GLE 350 e 4Matic Plug-in hybrid, 333 LE, 24,76 millió forint
Audi A6 Avant 55 TFSI e quattro S tronic, 367 LE, 24,905 millió forint
Mercedes-Benz GLE 350 de 4Matic Plug-in hybrid, 320 LE, 25,089 millió forint
BMW X5 xDrive45e, 394 LE, 25,132 millió forint
Jaguar F-Pace 2.0P Plug-in Hybrid, 404 LE, 25,14 millió forint
Ford Explorer plug-in hybrid, 450 LE, 26,252 millió forint
Audi A7 Sportback 55 TFSI e quattro S tronic, 367 LE, 26,799 millió forint
Mercedes-Benz GLE 350 e 4Matic Coupé Plug-in hybrid, 333 LE, 28,187 millió forint
Audi Q7 55 TFSI e quattro tiptronic, 381 LE, 28,545 millió forint
Mercedes-Benz GLE 350 de 4Matic Coupé Plug-in hybrid, 320 LE, 28,876 millió forint
Audi Q8 55 TFSI e quattro tiptronic, 381 LE, 28,942 millió forint
Audi Q7 60 TFSI e quattro tiptronic, 462 LE, 30,735 millió forint
Porsche Cayenne E-Hybrid, 462 LE, kb. 33,38 millió forint
BMW 745e xDrive Limousine, 394 LE, 33,997 millió forint
Audi A8 60 TFSI e quattro tiptronic, 449 LE, 34,038 millió forint
Porsche Cayenne E-Hybrid Coupé, 462 LE, kb. 35,65 millió forint
Audi Q8 60 TFSI e quattro tiptronic, 462 LE, 36,273 millió forint
Audi A8 Lang 60 TFSI e quattro tiptronic, 449 LE, 36,593 millió forint
Porsche Panamera 4 E-Hybrid, 462 LE, kb. 40,9 millió forint
Porsche Panamera 4 E-Hybrid Sport Turismo, 462 LE, kb. 41,99 millió forint
Porsche Panamera 4S E-Hybrid, 560 LE, kb. 47 millió forint
Porsche Panamera 4S E-Hybrid Sport Turismo, 560 LE, kb. 48,13 millió forint
Porsche Cayenne Turbo S E-Hybrid, 680 LE, kb. 63,87 millió forint
Porsche Cayenne Turbo S E-Hybrid Coupé, 680 LE, kb. 65,2 millió forint
Porsche Panamera Turbo S E-Hybrid, 700 LE, kb. 68,9 millió forint
Porsche Panamera 4S E-Hybrid Sport Turismo, 700 LE, kb. 69,93 millió forint
 
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....