Lamborghini

Íme a Lamborghini új Le Mans-i versenyautója

2023.08.19.

Egykori Forma-1-es pilótákkal, és néhány tipikus formai jeggyel debütált a Lamborghini prototípusa, amivel a Le Mans-i 24 órásra készülnek.

2024 minden bizonnyal a FIA WEC, azaz a Hosszútávú Világbajnokság egyik új csúcs éve lesz. Noha lemorzsolódni látszódnak a kis gyártók, mint amilyen a Glickenhaus vagy a Vanwall, de közben két nagy gyártó is csatlakozik a mezőnyhöz: a Lamborghini és a BMW. Utóbbi már rég megmutatta LMDh, azaz az új Hypercar szabályrendszer szerint megépített versenyautóját, most pedig befutottak az első fotók a Lamborghini SC63 prototípusáról, ami szintén az LMDh kategóriában fog versengeni. Ennek megfelelően csak távolról hasonlít az utcai modellekre, inkább csak az apró részleteiben, mint amilyenek a lámpák, vagy a színek, idézi az olasz sportautókat.

Terveik szerint már a Daytonai 24 óráson debütálhat az SC63, hogy aztán a FIA WEC bajnokság futamain is részt vegyen, így például a naptár csúcseseményén is, a Le Mans-i 24 óráson is. A kaszni közepében egy saját fejlesztésű 3,8 literes V8 fog dolgozni, aminek két turbója a V-formán kívülre kerül, hogy jobb hűtést kapjon, és könnyebb legyen javítani. A hibrid rendszerrel párosítva a szabályrendszer szerint előírt maximális 671 lóerőt teljesíti. A vázat a Ligierrel közösen fejlesztették, de a kritikus alkatrészeket igyekeztek házon belül megoldani. A versenyhétvégéken az Iron Lynx csapat felel majd az üzemeltetésért, mind a WEC, mind az IMSA futamain. A pilóták között olyan ex-Forma-1 pilóták szerepelnek, mint Romain Grosjean vagy Daniil Kvyat.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....