rendőrség

Indul a motoros szezon!

2019.03.22.

A jó idő kezdetével a motorosok előveszik járműveiket, és teszik meg az első útjukat kétkerekű gépjárműveikkel.

 A motorkerékpáros balesetek megelőzése érdekében fontos, hogy a motorosok különösen fokozott óvatossággal közlekedjenek, és soha ne feledjék, hogy a közúti közlekedés védtelen közlekedői közé tartoznak. Vezetéstechnikai szempontból nem szabad megfeledkezni arról, hogy tavasszal több hónapos kihagyás állhat egy motoros mögött, ezért a szokásosnál körültekintőbben szükséges közlekedni, nem beszélve arról, hogy még az autósoknak is szokni kell ilyenkor, hogy adott esetben egy, vagy akár több motor is feltűnhet a visszapillantó tükörben.

A balesetek elkerülése érdekében ugyancsak fontos, hogy a járművet a látási- és útviszonyoknak megfelelően, a helyes sebesség megválasztása mellett vezessük. Tolna megye útjain a tavalyi évben 11 olyan baleset történt, melynek bekövetkezéséért a motorkerékpáros volt a felelős.

A szezon indulásával a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság motoros járőrei is folyamatosan ellenőrzik a közlekedőket. Már az idei motoros szolgálatuk első napján is találkoztak olyan esettel, amikor a motorkerékpár forgalmi rendszámának láthatóságát változtatták meg. A rendőrség kéri a motorosokat, hogy tartózkodjanak az ilyen jellegű magatartástól! Tegyék ezt azért,

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....