autóbusz

Ingyenessé tették a buszközlekedést szinte egész Észtországban

2018.07.27.

Szinte egész Észtországban ingyenessé tették a buszközlekedést, hogy csökkentsék az országon belüli repülőutak számát és a fosszilis üzemanyag fogyasztását. Ezzel Észtország az első az európai államok között.

- Vannak olyan európai városok és régiók, ahol ingyenes a tömegközlekedés, de eddig nem létezett ilyen országos szinten ingyenes megoldás - mondta Kadri Simson gazdaságért és infrastruktúráért felelős miniszter. A balti állam 15 megyéjéből 11-ben ingyenes a regionális buszközlekedés júliustól.

- Olyan megoldást kerestünk, amely felélénkíti a vidéki régiókat és megállítja az elvándorlást - mondta Simson, aki kifejtette, hogy a program a központi kormányzat és a megyei önkormányzatok közötti párbeszéd eredményeként született. A miniszter szerint a projekt célja az is,I hogy Észtország segítse az Európai Uniót az üvegházhatású gázkibocsátást csökkentő célok elérésében. Ezért az észt parlament 2017-ben úgy határozott, hogy az ország fosszilisüzemanyag-kibocsátását 2030-ban is igyekszik a 2012-es szinten tartani.

- Ez azt jelenti, hogy módot kellett találnunk arra, hogyan bátorítsuk az embereket a még környezetkímélőbb közlekedés, például a tömegközlekedés használatára - fejtette ki Simson. A buszok már 2013 óta ingyenesen használhatók az észt fővárosban, Tallinnban. Taavi Aas polgármester szerint a program nagy siker a városi autók számának állandó növekedése ellenére is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....