Légiközlekedés

Innovációval válaszol a versenytársak nyomulására a Lufthansa

2015.07.21.

Ötszázmillió eurót költ 2020-ig innovációra a német Lufthansa-csoport, amelyet a szolgáltatás színvonalának emelésére, környezetvédelmi és fenntarthatósági fejlesztésekre fordítanak - közölte a légitársasági csoport a honlapján.

A cég 2014-es fenntarthatósági jelentésében, amelyet most publikáltak, azt írták, az előző évben 1,6 százalékkal 3,84 literre csökkentették az egy utasra jutó 100 kilométerenkénti kerozin-felhasználást, és több mint 145 projektet dolgoztak ki az üzemanyag-felhasználás csökkentésére. Ezt segíti a 272 repülőgépből álló rendelés is, a mostaninál környezetbarátabb repülők 2015 és 2025 között érkeznek a flottába.

Keleti kényelem a Business Class utasai számára

Emellett keskenytörzsű Airbus gépeiket felszerelték zajcsökkentő elemekkel is, valamint egy második gépet is felszereltek klímakutató műszerekkel, amelyek a légkört vizsgálják a járat teljesítése közben. Eddig hetven új kutatási programot kezdtek el, ezek között a gépek gazdaságosabb üzemelését, karbantartását, bioüzemanyagok felhasználását célzó kezdeményezések is szerepelnek. (MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....