biciklicsengp

Ismét egy újdonság az utakról, aminek ezúttal mindenki örülni fog

2026.04.16.

Erre az új közúti hangjelzésre a süket is felfigyel majd.

 

Ki ne ismerné azt a bosszantó jelenetet, amikor a biciklis csönget, mint süket az ajtón, ám az, akinek a jelzés szól, ugyanolyan komótosan sétál tovább bevásárlószatyrot lóbázva a kezén vagy mobiljába merülve folytat elmélyült diskurzust, netán észvesztve rohan a busz után. És közben mit sem hall, mit sem észlel abból, ami körülötte zajlik. Mert az adott delikvens vagy egyszerűen süket, vagy fülhallgatóval éli a külvilágban (is) az életét. A statisztikák szerint egyértelműen az utóbbiból van (jóval) több. És akik az ANC (Active Noise Cancellation) fülhallgatót használják az aktív zajszűréssel, „hótziher”, hogy érzéketlenek maradnak mindenféle külső ingerre.

Márpedig ez a magatartás nemcsak idegesítő, de veszélyes is. Az évtizedek óta változatlan, klasszikus kerékpáros csengő ide már nem elég, mert a kontextus megváltozott. Ezért most a Skoda előrukkolt egy szerkezettel, amit akár még a halláskárosultak is észlelni tudnak, a fejhallgatósok meg biztosan félreugranak a hangjára.

A Skoda DuoBell egy innovatív csengő, amelyet az angliai, Salford Egyetem kutatóival közösen fejlesztettek ki. A cél egyértelmű: olyan hang létrehozása, amely minden körülmények között hallható. A Skoda által talált megoldás meglepő, mert visszatér az analógra. Ez valójában egy teljesen mechanikus csengő, amely a hangfrekvenciákra összpontosít. A kutatók egy nagyon specifikus, 750-780 Hz közötti sávot azonosítottak, amely képes legyőzni az ANC fejhallgató szűrőit. Ezen túlmenően, a csengő kettős rezonátor rendszert és kalapácsos mechanizmust használ, amely gyors és szabálytalan impulzusokat generál.

A közúti tesztek konkrét hatást mutatnak. A zajszűrő fejhallgatóval felszerelt gyalogosok előre érzékelik a hangot, 22 méter távolságból és 5 másodperccel több reakcióidőt is elérhetnek. Ez a különbség a hagyományos csengőkhöz képest, éles helyzetekben mindent megváltoztathat, különösen zsúfolt városi környezetben. A több idő több esélyt jelent az ütközés és a gázolás elkerülésére. A tesztek után, remélhetőleg elérhető lesz a gyakorlatban is a DuoBell.

Forrás: autoblog.it

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
A 64 éves francia menedzser 21 éves megbízatása után véget ért az olasz cégnél, a Renault korábbi....
2026.08.31
Sorozatunk befejező részében érkezik néhány olyan autó, ami a kétezres évek elején még újdonságnak....
2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....