biztosítás

Ismét kiválóan teljesített a nemzetközi Generali Csoport

2015.03.13.

Minden szegmensben stabilan növekedett a nemzetközi Generali Csoport, és ezzel egy évvel a 2015-ös határidő előtt teljesítette hároméves üzleti terveit. A tavalyi évben a vállalatcsoport üzemi eredménye elérte a 4,5 milliárd eurót, amely 10,8%-os erősödést jelent az előző évhez képest.

Erős növekedéssel zárta az előző pénzügyi évet a nemzetközi Generali Csoport, egy évvel korábban teljesítve a 2015-ös, eredetileg három éves üzleti tervét, amely 13%-os növekedést határozott meg ez év végéig. Ehhez viszonyítva a csoport 13,2%-os erősödéssel zárta a tavalyi évet. A kihívást jelentő makrogazdasági környezet, valamint az alacsony kamatlábak ellenére a csoport mindössze két év alatt átalakította pénzügyi és üzleti profilját, növelve bevételeit és megerősítve tőkeerejét is.

A vállalatcsoport nettó eredménye 2014 év végére elérte az 1,670 milliárd eurót, míg a bruttó díjbevétel 7,7%-os növekedést követően meghaladta a 70 milliárd eurót, ami elsősorban a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások erősödésének köszönhető. A Generali Csoport teljesítette a Szolvencia I-ben előírt nettó szabad többletre vonatkozó célt is, ugyanis a viszonyított arány év végén az előírt 160% helyett 164%-on állt.

Az életbiztosítási szegmensben a csoport 15,2%-os, míg a nem-életbiztosítási (P&C) területen 13,1%-os növekedést ért el 2014-ben. Ennek köszönhetően a Generali Csoport tavalyi üzemi eredménye meghaladta a 4,5 milliárd eurót, amely 10,8%-os erősödést jelent az előző évhez képest.

A GENERALI CSOPORT

A Generali Biztosító Magyarország egyik vezető biztosítótársasága, a nemzetközi Generali Csoport tagja. A nemzetközi Generali Csoport az egyik legnagyobb világméretű biztosítási szolgáltató, a vállalatcsoport 2014-es teljes díjbevétele meghaladta a 70 milliárd eurót. A világszerte 78 ezer alkalmazottat foglalkoztató és több mint 60 országban 65 millió ügyféllel rendelkező Generali Csoport vezető szerepet tölt be a nyugat-európai piacokon, valamint egyre fontosabb szereplője a közép-kelet-európai és ázsiai piacoknak. A Generali Csoport Közép-Kelet-Európa 10 országában a Generali CEE Holdingon, a régió egyik vezető biztosítási szolgáltatóján keresztül végzi tevékenységét.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.01
A Covid utáni kiugró keresleti időszak lecsengésével új szakaszba lépett a balatoni hajópiac. Ma....
2026.09.01
A Cadillac bemutatta történetének egyik legkülönlegesebb tanulmányautóját, az első egyszemélyes....
2026.09.01
Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap este a Nagymihályi járásban található....
2026.09.01
A bajorországi Essenbachban egy intelligens jelzőlámparendszer valós időben érzékeli a gyalogosokat....
2026.09.01
Zajtalan, kibocsátásmentes, csendben suhanó kamionok? Már nem a távoli jövő ígéretei. A hosszabb....
2026.09.01
Az NX volt az a modell, amely 2024-ben megnyitotta a Lexus legújabb fejezetét. A formatervezéstől a....
2026.09.01
Újabb baleset történt elektromos rollerrel Győr-Moson-Sopron vármegyében. Két fiatal is megsérült....
2026.09.01
Az iskolakezdés reggelén a MÁV-Volán-csoport minden járatát el tudta indítani - közölte a....
2026.09.01
Még tart a szupergazdagok lendülete, a forróságban is úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha....
2026.09.01
Idén már negyedik alkalommal rendezik meg a Győr Rallyt szeptember 11–12-én, amelynek névadó....