közlekedésbiztonság

Ismét lehangoló a hétvégi mérleg: hat halott

2014.11.24.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 94 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 6 balesetben 6 személy vesztette életét, 23 súlyos és 65 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 1202 személyt fogott el, ebből 120 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 298 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 631 személyt állítottak elő, köztük 220 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 87 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 395 esetben foganatosítottak.

Összetört gépjárművek Kartal belterületén 2014. november 21-én, ahol kisteherautóval ütközött össze egy személyautó. A karambolban a személyautó sofőrje életét vesztette, aki egyedül utazott a járműben. A kisteherautóban ketten ültek, ők sértetlenek maradtak. MTI Fotó: Lakatos Péter

Tiltott határátlépés miatt 1277 főt fogtak el a rendőrök, 2 személyt közokirat – hamisítás és további 3 fővel szemben embercsempészés miatt fogtak el a rendőrök.   

Forrás: police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
Több mint egy hónapos szünet után, Anglia egyik legismertebb versenypályáján folytatódik a brit F3....
2026.09.04
A világ kedvenc kisautója, a Geely E2 már a belépő PRO felszereltség esetén is 7 légzsákkal, 24....
2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....
2026.09.03
A Renault 5 E-Tech electric már eddig is karakteres szereplője volt az elektromos kisautók....
2026.09.03
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!" Az Autós Nagykoalíció....
2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....