Daimler AG

Ismét rontott idei eredmény-előrejelzésén a Daimler

2018.10.20.

Négy hónapon belül másodjára, ismét csökkentette idei eredmény-előrejelzését a Daimler AG német luxusautó-gyártó.

A pénteken kiadott figyelmeztetés szerint a Daimler idei éves működési eredménye "jelentősen elmarad" a tavalyi mögött. Az eredmény-előrejelzés rontásának ezúttal az volt az oka, hogy a német kormány megpróbálja rávenni az autógyártókat a koros dízelautók utólagos műszaki átalakítására a belvárosi behajtási tilalom bevezetésének elkerülése érdekében. 

A Daimler jelezte azt is, hogy harmadik negyedéves eredményei messze elmaradnak a piaci várakozásoktól. Az előzetes és nem auditált adatok szerint a csoport adó- és kamatfizetés előtti (EBIT) eredménye 2 milliárd 488 millió euróra rúg az idei harmadik negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 3 milliárd 409 millió euróval. A gyorsjelentést a jövő héten teszi közzé a stuttgarti székhelyű vállalat.

A hír hatására a Daimler árfolyama ötéves mélypontra esett a frankfurti tőzsdén. Zárás körül 2,11 százalékos mínuszban, 51,30 eurón forgott a részvény, de napi minimumát 48,92 eurón ütötte meg. A Daimler magával rántotta a többi autógyártót is, így a tőzsdei szereplésüket tükröző alindex 3,8 százalékkal, kétéves mélypontra süllyedt. 

A német politika és járműipar egyaránt kényszerhelyzetbe került azzal, hogy az idén februárban egy bírósági elvi döntés jogszerűnek ítélte a járművek kitiltását a városi forgalomból a levegő tisztaságának a megőrzése érdekében. 

Az autógyártók igyekeznek elkerülni, hogy autóikat kitilthassák a forgalomból, de próbálják elkerülni azt is, hogy a nitrogén-oxid- és koromrészecske-kibocsátás csökkentését a régi autók utólagos és költséges műszaki átalakításával kelljen elérni. Egyfelől nem létezik a légszennyezés csökkentéséhez szükséges, hatósági engedéllyel rendelkező berendezés, másrészt számos autógyártó nem is hajlandó magára vállalni az átalakítás költségeit és a berendezés garanciáját.

Június végén az amerikai autókat sújtó kínai importvámok megemelésére hivatkozva csökkentette idei eredmény-előrejelzését a Daimler. Akkor még azt jósolta, hogy idei működési eredménye "valamivel elmarad" a tavalyi mögött a várt csekély növekedés helyett.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.26
Történelmi mennyiségű meghibásodásról számoltak be az autótulajdonosok a JD Power idei....
2026.02.26
Február 28-án újra fénybe borul Debrecen belvárosa: a lampionok, tűzzsonglőrök és oroszlántáncosok....
2026.02.26
A Corvinus a napokban csatlakozott a QS felsőoktatási értékelő szervezet kezdeményezéséhez, a....
2026.02.26
Az autósok többsége drámaian alábecsüli a saját havi költségeit – miközben egyre többen halasztanak....
2026.02.26
A Tokiói Autószalonon állították ki a kis prémium-szabadidőautó driftelésre átépített, alaposan....
2026.02.26
Amikor leemelünk a boltban egy doboz joghurtot a polcról, ritkán kezdünk el gondolkodni azon, hogy....
2026.02.26
A Volkswagen Haszonjárművek minden eddiginél jelentősebb árcsökkentést jelent be a magyar piacon: a....
2026.02.26
Súlyos hibák miatt a nickelsdorfi rendőrök a hétvégén leállítottak egy román turistabuszt.....
2026.02.25
Örök titok marad hány hajadon és ifjú vesztette el szüzességét Chevrolet hátsó ülésén, ahogy az....
2026.02.25
Horváth Hanna a győri Széchenyi István Egyetemen szerzett járműmérnöki alapdiplomát, aerodinamikai....