oldtimer

Ismét sikeres veteránjármű találkozóval jelentkezett Makó

2022.09.26.

Szeptember 10-én tartották Makón a híres Hagymafesztivál egyik kiemelt kísérő rendezvényeként a XIV. Maros-parti Randevú Nemzetközi Veteránjármű Találkozót. Oldtimerek és nézelődők is voltak szép számmal, családi kikapcsolódásnak is kitűnő volt a program.

A makói Hagymafesztivál részeként szeptember 10-én, szombaton rendezték meg a dél-alföldi városban az immár hagyományosnak mondható Maros-parti Randevú Nemzetközi Veteránjármű Találkozót. A kora délelőtti, esőre hajló idő kicsit ugyan ráijesztett a szervezőkre, de megúszták és egész nap döntően szép napsütésben zajlott a program.

- Ma szerencsénk van az időjárással, tegnap, pénteken este azonban nagyon megáztunk. Kicsit elhúzódott az R-GO koncertje, a tűzijáték is hosszúra sikeredett, mire lement, elkezdett esni, az utolsó zenekart már elmosta az időjárás – mondta szombaton délelőtt Szilágyi László.

Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesületének elnöke egymás után adta az interjúkat a sajtó munkatársainak, miközben arra is ügyelt, hogy minden a helyén legyen, illetve kerüljön. Az aradiakat és a temesváriakat még várták szombaton ebéd előtt - ők utána szerencsésen megérkeztek Makóra.

Megtudtuk, többen hosszabb időre érkeztek Makóra, Taksonyból például három napra, és egy szép Mercedest hoztak a Hagymavárosba. A szabadkaiak is időben megérkeztek, tovább erősítve a találkozó nemzetközi jelzőjét.

A makói autós találkozónak már nagy híre van a veteránosok között, így sok helyről jöttek idén is oldtimerekkel. A magyarországi települések mellett külföldi partnerklubok is képviseltették magukat szép számmal a Hagymafesztivállal egy időben rendezett autós programon.

A Makovecz téren látható veteránjármű kiállításnak része volt a portálunk által is támogatott Tóbiás és Balambér kalandjai, azaz közlekedési program kicsiknek és nagyoknak - ez a tanév elején különösen aktuális téma.

A rendezvényen megjelent Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, aki tavasz óta a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) ügyvezető elnöke is. Információnk szerint találkozott és tárgyalt a Makó polgármesterével, Farkas Éva Erzsébettel. Ha egy márka és egy név szóba került közöttük, az biztos, hogy a Ford és Galamb József volt...

Az oldtimerek sorában a legidősebb autó egy 1921-ben gyártott Ford T-modell volt – ez is emlékeztetett a város talán leghíresebb szülöttére, Galamb Józsefre. Akinek emlékét méltón ápolják Makón. Ennek jegyében a Hagymafesztivál mindhárom napján motorkiállítás volt a Galamb József Veteránjármű Kiállító Központban. Döntően német, értelemszerűen NSZK és NDK motorok sorakoztak a kiállítótérben, de bőven akadtak Pannóniák és Danuviák is.

Családi programnak is kitűnő volt a veterán autós találkozó, a tulajdonosok készséggel válaszoltak minden kérdésre, amire tudtak – és legtöbbször mindent tudtak idős, de jól karbantartott autójukról, motorkerékpárjukról is. Utóbbiból például láttunk egy gyönyörű oldalkocsis, még a szovjet érában gyártott Izst is, ráadásul már új rendszámmal.

Találkoztunk az „ös” Ford Transittal, ami bőven benne van már a veterán korban, az élénksárgára fényezett kisbusz Szerbiából gurult át Makóra. Kitűnő állapotnak örvendett egy még kisebb busz is, a Zastava szinte eltörpült a kétszer olyan hosszú amerikai cirkáló, a Cadillac mellett.

Számos autó nyitott motorháztetővel mutatta magát és kérésre a legtöbbet készséggel be is indította a tulajdonosa. Nekem midegyik közül az ős, kétütemű Wartburg hangja tettszett legjobban - talán azért mert legénykoromat idézte a nem problémamentes háromhengeres motor. És felrémlett mellé a gyakran rakoncátlankodó szabadonfutó is...

Amit nem azonnal vettem észre, de roppant szimpatikus volt: különböző alkalmatosságokkal, kisebb nagyobb tálcákkal óvták az autótulajdonosk a makói belváros szép díszburkolatát, ha történetesen csöpögött egy kevés olaj a korosodó autó motorjából.

A szerző fotói

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....