sztrájk

Ismét taxisok demonstrálnak Budapesten az Uber ellen

2016.05.03.

A közösségi személyszállítás betiltásáért kezdtek ismét demonstrációba kedd délután taxisok Budapest belvárosában. Terveik szerint több útvonalat lezárnak a fővárosban.

A tiltakozók - mint már többször - a Hősök terén gyülekeztek. Onnan mintegy száz taxi indult el két útvonalon, az egyik csoport az Erzsébet hídon és a Szabadság hídon át a Kálvin tér felé, a másik az Andrássy úton keresztül a Lánchíd irányába. Az előbbi csoport tagjai lezárták az Erzsébet híd Pestről Budára vezető sávját, a forgalom csak a másik irányban haladhat - jelentette az MTI tudósítója.

Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Gottlieb Géza, a demonstráció egyik szervezője az MTI-nek elmondta: azt követelik, hogy a hatóságok tartassák be az önmaguk által és a törvényhozás által hozott szabályokat, vagyis vegyék le a rendszámot az illegális személyszállításon ért sofőrök autójáról, valamint vegyék el a jogosítványukat. Korábban megfogalmazott javaslataik között az is szerepel, hogy kobozzák el a tetten ért gépjárművezető autóját. Példaként említette, hogy a BKK által a taxisok ellenőrzésére létrehozott csoport az elmúlt időszakban mintegy ezer taxisengedélyt vont be különböző szabálytalanságokra hivatkozva. Ehhez képest néhány hónap alatt csupán három uberező autóról vették le a rendszámot, ami nem riasztja vissza a több ezer budapesti illegális fuvarozót a tevékenységtől - mondta.

Azt is követelik, hogy tiltsák le az internetes felületekről a közösségi személyszállítók applikációját. Este hatig szakaszosan és időszakosan lezárják a Hősök tere-Dózsa György út-Thököly út-Rákóczi út-Kossuth Lajos utca-Erzsébet híd-Szent Gellért rakpart-Szabadság híd-Vámház körút-Kálvin tér-Károly körút-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalat. Ugyancsak 18 óráig a Hősök tere-Andrássy út-József Attila utca-Széchenyi István tér-Lánchíd-Fő utca-budai felső rakpart-Bem József tér-Margit híd-Szent István körút-Nyugati tér-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalat is lezárják szakaszosan és időszakosan.

Emellett öt óráig lezárják a Lánchíd Pestről Budára vezető sávját, a József Attila utca Széchenyi István tér felé tartó sávjait, a Bajcsy-Zsilinszky út bazilika felőli oldalának buszsávját, a Szabadság híd Budáról Pestre vezető sávját, a Vámház körút Kálvin tér felé tartó sávjait a Sóház utca és az Üllői út között, valamint a Műegyetem rakpart Szabadság hídra vezető sávját. A demonstráció várhatóan a Parlament előtt fejeződik be, ahol teljes szélességébe lezárják az Alkotmány utcát.

A Főtaxi közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a cég járművei nem vesznek részt a demonstrációban. Az év eleje óta ez a negyedik taxisdemonstráció Budapesten a közösségi személyszállítás betiltásáért.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....