jogosítvány

ITM: újraindultak vidéken a közlekedési vizsgák

2020.05.11.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlése szerint húsz vidéki helyszínen, csaknem 100 gyakorlati vizsgázó részvételével indultak újra a közlekedési vizsgák május 11-én. 

A leendő járművezetők szigorú óvintézkedések mellett, csökkentett létszámban, kizárólag védőfelszerelésben adhattak számot felkészültségükről - fűzték hozzá. A márciusban felfüggesztett közlekedési vizsgák és utánképzések az Innovációs és Technológiai Minisztérium múlt heti döntése értelmében indulhattak újra Budapest és Pest megye kivételével az országban. Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érintette. A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont haladéktalanul hozzálátott az újraindulás előkészítésének, ezzel párhuzamosan pedig megnyitotta vidéki ügyfélszolgálati irodáit.     

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy az első napon az ország 13 megyéjében, 20 vizsgahelyszínen mintegy 340 jelentkező tehetett számítógépes elméleti vizsgát. Ezen felül közel százan ültek személyautóba vagy motorkerékpárra, hogy a gyakorlati feladatok sikeres megoldásával megszerezzék vezetői engedélyüket. A hétfői vizsgák fennakadás nélkül zajlanak, a résztvevők a tapasztalatok szerint fegyelmezetten követik a biztonsági előírásokat. A héten az eddig kiadott időpontok alapján újabb 3000 vizsgázót várnak további újranyíló helyszínekre is - tudatta.     

Az egyes vizsgahelyszíneken kizárólag azok jelenhetnek meg, akik életvitelszerűen is az adott településen, megyében élnek, budapesti és Pest megyei lakosok tehát egyelőre nem tehetnek közlekedési vizsgát. A Vizsgaközpont csak akkor szervezi meg a közlekedési vizsgákat és utánképzéseket, ha ehhez járványügyi szempontból biztonságos körülményeket tud teremteni. A részvétel kötelező feltétele a védőfelszerelés - maszk és kesztyű - viselése.     

A társaság a veszélyhelyzetre tekintettel, a fertőzési kockázatok mérséklése érdekében rugalmasan kezeli az akár a vizsga napján beérkező lemondásokat is, és ilyen esetben ingyenesen biztosít új időpontot.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
A kilencszeres világbajnok drámai győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, miután három napon át....
2026.06.29
Technológiai ugrás, merész innovációk sora, új iparági csúcs. Így áradozik a nemzetközi autós sajtó....
2026.06.29
A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői szerint a nyári időszak az egyik legkritikusabb....
2026.06.29
A kockázat, amelyet sokan alábecsülnek. ..
2026.06.29
A Wizz Air közzétette a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését, amely rámutat....
2026.06.29
Ötéves felülvizsgálat után frissítette a nemzetközi iRAP a közutak biztonságát minősítő modelljét.....
2026.06.29
A bajor prémiummárka gratulál a gasztronómia egyik legnagyobb kitüntetéséhez. ..
2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..
2026.06.29
Sorozatban ötödször diadalmaskodott Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a győri....