japán autó

Itt a Hilux kilencedik generációja, hidrogénnel is táplálkozik

2025.11.20.

A Toyota bemutatta a Hilux kilencedik generációját, amely nemcsak formatervezésben, hanem technológiában is új fejezetet nyit a japán pickup dinasztia történetében.

A japán gyártó minden eddiginél szélesebb hajtáslánc-kínálattal dobja piacra a patinás modellcsalád legfiatalabb sarját: a klasszikus dízel és benzines motorok mellett immár elérhető lesz a 48 voltos hibrid, a tisztán elektromos (BEV), sőt, hidrogén változat is.

Az új Hilux megjelenése a Tough and Agile formanyelvet követi, amelyet szögletes vonalak és határozott élek jellemeznek. Az elektromos változat különleges hűtőrácsot, egyedi könnyűfém felniket, valamint új hátsó és oldalsó fellépőket kapott.

A modell kizárólag dupla kabinos kivitelben lesz elérhető, négy teljes értékű ajtóval. A belső tér modernizálása jegyében új középkonzol, 12,3 colos digitális műszerfal és akár ugyanekkora érintőképernyős multimédiás rendszer várja a vezetőt. A hátsó utasok számára vezeték nélküli töltés és USB-portok állnak rendelkezésre. A terepüzemmódok és az összkerékhajtás vezérlői egy helyre kerültek, a könnyebb kezelhetőség érdekében.

A Hilux történetében először elektromos szervokormányt kapott, ami pontosabb irányíthatóságot, jobb manőverezhetőséget biztosít egyenetlen terepen. A vezetéstámogató rendszerek kínálata is bővült, a felszereltségtől és a piac igényeitől függően.

Az év végén piacra kerülő elektromos Hilux megőrizte elődje strapabíró, terepre optimalizált alvázát, és külön védelmet kapott az akkumulátor a sérülések és a víz ellen. Érdekesség, hogy a gázlómélység megegyezik a belső égésű motorral szerelt változatéval. A Multi-Terrain Select rendszer révén az elektromos Hilux képes alkalmazkodni a különféle terepviszonyokhoz, a fékrendszer és a nyomatékszabályozás segítségével.

A hajtáslánc egy 59 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorra épül, amely két tengelyen keresztül biztosít állandó összkerékhajtást: az első tengelyen 205 Nm, a hátsón 268,6 Nm nyomaték áll rendelkezésre. A WLTP szabvány szerinti a hatótáv körülbelül 240 kilométer.

A 48 voltos lágyhibrid változat gyártása 2026 tavaszán indul. A rendszer egy 2,8 literes dízelmotorra épül, amelyhez egy motor-generátor, egy inverter és egy lítium-ion akkumulátor társul, amely a hátsó ülések alatt kapott helyet. A jármű akár egy tonna rakományt is szállíthat, és 3,5 tonnás utánfutót képes vontatni.

A hibrid komponenseket extrém körülményekre tervezték: a motor-generátor elhelyezése lehetővé teszi a 0,7 méter mély gázlók biztonságos átszelését. Digitális kijelzők segítik a vezetőt a nehéz terepen való közlekedésben, míg a panoráma kamerarendszer a pontos parkolást és manőverezést támogatja.

A belső égésű motorok továbbra is fontos szerepet játszanak a Hilux kínálatában. A 2,8 literes dízel fokozatosan leváltja a korábbi 2,4 literes változatot, miközben a 2,7 literes benzines motor is megmarad a palettán.

A Toyota 2028-ra tervezi a hidrogén üzemanyagcellás Hilux bevezetését, amely a vállalat hosszú távú céljait tükrözi a tiszta energiaforrások terén. A japán gyártó hisz abban, hogy a hidrogén kulcsszerepet játszhat a fenntartható mobilitás jövőjében.

A Hilux első generációja 1968-ban jelent meg Japánban, és azóta a modell nyolc generáción keresztül fejlődött, vagyis a globális autópiac ritka matuzsálemének mondható.  A Hilux Ausztráliában évek óta a legnagyobb darabszámban eladott jármű, Afrikában és Dél-Amerikában is legendásan megbízható terepjáróként tartják számon, de Európában is előszeretettel használják a mezőgazdaságban és az iparban.

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....