motron

Itthon is bemutatkozott a Motron Vizion

2021.11.25.

Pillekönnyű, hangtalan, mégis fürge – az idén debütált új márka, a Motron legkisebb gépe.

Ügyesen használja ki a törvényi előírásokat a Motron az itthon néhány napja megjelent Vizion modelljével. Tudniillik a segédmotoros kerékpárok legfeljebb 4 kW-os teljesítményűek lehetnek, az újdonság pedig 3,7 kW-tal száll ringbe, ami – ismerve a villanymotorok komoly nyomatékelőnyét –, gyorsulásérzetre egy 6-7 lóerős benzinesnek felel meg.

Noha jókora, 72 V-os feszültségű és 26 Ah-s akksicsomag lapul a formás gépben, tömege így sem túlzó, kereken 100 kg. Egy feltöltéssel 55 kilométert tehet meg, végsebessége pedig – szintén az EU-s és hazai előírások miatt – 45 km/órára korlátozott.

 A rendkívül fordulékony, mindössze 1265 mm-es tengelytávú Motron Vizion lassításáról elöl-hátul tárcsafék gondoskodik, s mivel elsősorban városi használatra szánják, nagy előny, hogy 810 millis szélességével lazán elfér a kocsisorok között.

Noha segédmotoros kerékpárról van szó, elboldogul a legmeredekebb utcákban is. A gyár tesztjei alapján lazán felsuhan a 20%-os meredekségű emelkedőkön, azaz aligha lesz itthon olyan út, ami megálljt parancsolna neki

Keskeny felépítése és csekély ülésmagassága ideálissá teszi a kezdők számára, és persze az sem mellékes, hogy tisztán elektromos üzemű, azaz sem füstjével, sem hangjával nem vívja ki a szomszédok haragját.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!


 

Ügyesen használja ki a törvényi előírásokat a Motron az itthon néhány napja megjelent Vizion modelljével. Tudniillik a segédmotoros kerékpárok legfeljebb 4 kW-os teljesítményűek lehetnek, az újdonság pedig 3,7 kW-tal száll ringbe, ami – ismerve a villanymotorok komoly nyomatékelőnyét –, gyorsulásérzetre egy 6-7 lóerős benzinesnek felel meg.

 

Noha jókora, 72 V-os feszültségű és 26 Ah-s akksicsomag lapul a formás gépben, tömege így sem túlzó, kereken 100 kg. Egy feltöltéssel 55 kilométert tehet meg, végsebessége pedig – szintén az EU-s és hazai előírások miatt – 45 km/órára korlátozott.

 

A rendkívül fordulékony, mindössze 1265 mm-es tengelytávú Motron Vizion lassításáról elöl-hátul tárcsafék gondoskodik, s mivel elsősorban városi használatra szánják, nagy előny, hogy 810 millis szélességével lazán elfér a kocsisorok között.Ügyesen használja ki a törvényi előírásokat a Motron az itthon néhány napja megjelent Vizion modelljével. Tudniillik a segédmotoros kerékpárok legfeljebb 4 kW-os teljesítményűek lehetnek, az újdonság pedig 3,7 kW-tal száll ringbe, ami – ismerve a villanymotorok komoly nyomatékelőnyét –, gyorsulásérzetre egy 6-7 lóerős benzinesnek felel meg.

 

Noha jókora, 72 V-os feszültségű és 26 Ah-s akksicsomag lapul a formás gépben, tömege így sem túlzó, kereken 100 kg. Egy feltöltéssel 55 kilométert tehet meg, végsebessége pedig – szintén az EU-s és hazai előírások miatt – 45 km/órára korlátozott.

 

A rendkívül fordulékony, mindössze 1265 mm-es tengelytávú Motron Vizion lassításáról elöl-hátul tárcsafék gondoskodik, s mivel elsősorban városi használatra szánják, nagy előny, hogy 810 millis szélességével lazán elfér a kocsisorok között.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Magam sem értem, hogy miért, de mostanság a csapból is ez a téma folyik, így gondoltam ideje....
2026.06.14
Hárman meghaltak, egy embert pedig még keresnek, miután összeütközött egy vitorlás és egy katamarán....
2026.06.14
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja legújabb modelljét,....
2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....
2026.06.14
Bourdais-ék drámája után a testvérautónak áll a zászló Le Mans-ban, de a #8-as Toyota és a #20-as....
2026.06.14
Ezzel pedig minden M-es BMW elérhető mostantól két hajtott tengellyel. ..
2026.06.14
A Wallis Csoport portfólióvállalatainak árbevétele 2025-ben 30 százalékkal, 912 milliárd forintra....
2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....