razzia

Izgalmas éjszakai filmet készített a rendőrség a „pofátlan” sofőrökről – videóval!

2023.09.23.

A rendőrök és a társhatóságok kiszűrtek gyorshajtókat, előállítottak ittas és engedély nélkül vezetőket, elfogtak egy körözött személyt, valamint egy hamis rendszámú autó sofőrjét is – írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság 2023. szeptember 21-én estétől másnap reggelig komplex közlekedésrendészeti akciót szervezett, amelynek végrehajtásában a kerületi közterület-felügyelet, valamint polgárőr szervezetek is részt vettek.

A XVIII. kerületi rendőrök az ittas vezetők kiszűrésére finn módszert alkalmaztak. Az egyenruhások a szolgálati jelleggel ellátott járőrautók mellett jelzés nélküli gépkocsit is bevetettek a kirívó közlekedési jogsértések, a másokra veszélyt jelentő vezetők, valamint az engedély nélkül átalakított járművek kiszűrésére. A közterületeket gyalogosan is ellenőrizték.

A civil jellegű gépkocsiban sebességmérő kamerával 12 esetben mértek gyorshajtást, ebből is kiemelendő az az eset, amikor egy sofőr a megengedett 50 km/óra sebesség helyett 102 km/órás sebességgel közlekedett lakott területen belül. Az ellenőrzések alkalmával három sofőrnél is pozitív eredményt mutatott az alkoholteszter.

A XVIII. kerületi rendőrök kilenc embert állítottak elő: hármat ittas állapotban történő, kettőt engedély nélküli járművezetés miatt, további két embert garázdaság, egy-egy embert körözés és hamis rendszámú autója miatt.

Közigazgatási bírságot összesen 27 esetben szabtak ki, ebből 15 esetben biztonsági öv használatának elmulasztása miatt, sebességtúllépés miatt pedig 12 esetben. Helyszíni bírságot összesen 32 esetben szabtak ki, szabálysértési feljelentést összesen 14 emberrel szemben tettek.

A videó itt tekinthető meg.

A közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság a jövőben is szervez hasonló ellenőrzéseket „…hogy mindenki hazaérjen!”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..
2026.09.22
Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára....