Bemutató

Jaguárkölyök

2018.01.26.

Idehaza is elkezdték forgalmazni a Jaguar új szabadidőautóját az E-Pace-t. A kismacska honi debütálása az importőrnek ugyan az utolsó lőszere volt ebben az évben, de a munícióból nem fogytak ki, ez is kiderült a bemutató során

Az F-Pace után a Jaguar is elkezdte a további felzárkózását a SUV piacon. Az E-Pace bevezetésével, egy mérettel lentebb léptek, kesztyűt dobva ezzel a BMW X2, X3-nak, valamint az Audi Q3 és Q4-nek, hogy csak néhányat említsünk. Az E-Pace-szel a gyártó tovább vitte a sportos géneket, amit az is igazol, hogy az új autó stílusában megtaláljuk a F-Type és F-Pace motívumait is.

Számos stíluselemet örökölt az F-Pace és F-Type modellekből

Azt, hogy a márka sokat vár a modelltől jól jelzi, hogy csaknem szó szerint bedobták a köztudatba, ugyanis a piaci debütálása rögtön egy 270 fokos orsóval kezdődött Tary Grant kaszkadőrrel a volánjánál. A márka extravagáns demonstrációját akár a ragadozó és az E-Pace közötti habitus párhuzamaként is értelmezhetjük kis jóindulattal.

Belülről kezdve a tárlatvezetést, az E-Pace középkonzoljának centrumában 10 colos hangvezérlést is abszolváló monitort találunk, a vezető előtt pedig egy 12,3 colos kijelzőn rajzolódnak ki az alapműszerek és az aktuális információk.  Megújult head up displayt építettek az E-pace-be, a TFT technológiájú kijelző nemcsak részletgazdagabb, de sokkal több információt tud kivetíteni a szélvédőre, mint az eddigi hasonló megoldások.

Igényes anyagfelhasználás, sportos kialakítás jellemzi az utasteret

A gesztusvezérlés itt is megjelenik a kínálatban, igaz itt csak a panorámatető árnyékolóját tudjuk aktiválni egy kézmozdulattal. A tárházban megtaláljuk az úgynevezett Activity Key-t is. A vízálló okosóra nyitja-zárja az autót, így sportolásnál nem okoz gondot, hogy hova tegyük a kocsikulcsot. A technika tehát burjánzik az autóban, tíznél is több valamiféle csatlakozót is találunk az utastérben, ami a mai kor valamennyi kütyüjének csatlakozását kiszolgálja.

Noha az utastér első traktusában az ember úgy érzi, hogy egy sportkocsiban ül, az autó rakodó helyeit tekintve hozza a családi miliőt, igaz a hátsó lábtér hagy némi kívánni valót maga után. A plafonig rakott csomagtere 577 literes, de mellett számos tároló és praktikus rakodóteret találunk, aki pedig lemond a pótkerékről az további 93 literrel bővítheti a hordtér kapacitását.

Gazdag és erős motorválaszték, 150-től 300 lóerőig

És, ha már a sportosság szóba került, akkor folytassuk a motorkínálattal. A szortimentben kétliteres erőforrásokat találunk, legyen szó dízelről vagy benzinesről. A gázolajos aggregátok 150, 180 és 240 lóerősek, míg a benzines társaik 249 és 300 lovasak. Ez utóbbiaknál széria az összkerékhajtás és a kilencfokozatú automataváltó. A belépő modell a 150 lovas dízel, ami 9 995 000 forintba kerül.

A B oszloptól újratervezték

Az E-Pace mellett egy másik főszereplő az XF Sportbrake volt, ami a márka kombifrontját szeretné erősíteni.  Az év közepén debütáló luxuskombi hátsó fertályát teljesen áttervezték, ami az E-Pacehez hasonlóan az F-Type-ra emlékeztető lámpatesteket kapott, domborítva ennél a modellnél is a sportos jelleget. Némileg módosultak a paraméterei is a szedánhoz képest, tengelytávja 5,1 centivel lett nagyobb.

A luxus kombinak akár 1700 literesre bővíthető csomagtere

Ennek köszönhetően szabadabban járhatott a ceruza, aminek hatására nagyobb terek alakítottak ki az utas és raktérben is. Az alaphelyzetben 565 literes csomagtér, 1700 literre is bővíthető. Az elektromosan lenyitható vonóhoroggal pedig két tonnát is vontathatunk.  A gesztusvezérlés itt is működik, ami a hátsó ajtó érintés nélküli nyitását illetve a gigaméretű panoráma tető rolójának mozgatását illeti. Az XF Sportbrake ára 12,6 millió forinttól indul.

Az I-Pace a Jaguar jövőképe

Az E-Pace bemutató egy jövőbemutató felütéssel zárult, aminek kétségtelenül az I-Pace lesz a 2018-as év legnagyobb durranása. A teljesen elektromos Jaguar, promóciója már javában tart, amiből eddig megtudhattuk, hogy már több mint 2,4 millió tesztkilométeren van túl. 320 kilométer a hatótávolsága és a gyártó azt ígéri, hogy a megszokottnál gyorsabban fel lehet majd tölteni a kocsi akkumulátor csomagját.

2018-ban jönnek a plug-in hibrid hajtáslánsok a Ranger Rovereknél is

Az elektromos forradalom – legalábbis részben – A Range Rovereket is eléri, jönnek a plug-in hibrid hajtásláncú változatok. A Range Rover és Range Rover Sport hálózatról feltölthető akkumulátoraikkal az ígéret szerint 51 kilométer képesek majd megtenni teljesen elektromos üzemmódban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....