járműgyártás

A járműgyártás húzta az ipari termelés növekedését

2015.07.07.

– Májusban is a járműgyártás húzta az ipari termelés növekedését – kommentálta a friss adatokat a TakarékBank és a KÚH elemzője, akik ugyanakkor eltérő véleményt fogalmaztak meg a termelés további alakulásával kapcsolatban.

Az ipari termelés volumene 1,5 százalékkal haladta meg májusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index 6,2 százalékkal emelkedett – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A termelés az év első öt hónapjában 6,3 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában.


Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője MTI-nek küldött kommentárjában kifejtette, hogy továbbra is az ipari termelés dinamikus bővülésére lehet számítani: elsősorban a motorgyártás, gumigyártás, autóipari beszállítók és a vegyipar területén számít növekedésre. Várakozásai szerint az ipari termelés az év második felében egyes hónapokban újra kétszámjegyű növekedést is mutathat, egyes ágazatokban folytatódhat a kapacitások felfutása, illetve jobb kihasználása, így az év egészében közel 7,5 százalékos ipari termelés növekedésre számít.

Emlékeztetett rá a szakértő, hogy még a márciusban a Suzukinál történt modellváltás, valamint a Mercedes kapacitásbővítése is új lendületet adhatott az ipari termelésnek. Az autógyártást érintő fejlesztések hatása várhatóan a következő hónapokban jelentkezik majd, ugyanis júniusban a 14 százalékot is meghaladta a nyugat-európai autóértékesítések növekedése – tette hozzá Suppan Gergely.

Németh Dávid, a KÚH vezető elemzője az MTI-nek elmondta: továbbra is a járműgyártás húzza a magyar ipart, de az élelmiszeripar és az elektronikai eszközök gyártása is elkezdett felfutni. Úgy vélte, hogy az ipari termelés bővülésben éves szinten tartható az év eddigi részében is regisztrált 5-6 százalékos növekedés. Annak érdekében, hogy a szektor a jelenlegi teljesítőképességét hosszú távon is tartani tudja, mindenképp új lendületre lenne szüksége – tette hozzá.

A szakértő azonban azt is kiemelte, hogy a magyar ipar kapacitás bővülését pozitívan befolyásolja a stabil belső fogyasztás, valamint a folyamatosan élénkülő európai gazdaság.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....