konferencia

Járműipari konferencia: gigászok találkozója

2019.06.11.

Hatodik alkalommal rendezett járműipari konferenciát a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) Budapesten. A magyar járműipar hat kiemelkedő cégének vezetői mellett ott volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

A győri Audit Achim Heinfling, az igazgatóság elnöke, a BMW-t Michele Melchiorre, a magyar projektért felelős elnökhelyettes, a Jaguar Land Rover Hungary Kft.-t Nevijo Mance fejlesztési igazgató, a kecskeméti Mercedest Christian Wolff gyárigazgató, az Opel Szentgotthárd Kft.-t Grzegorz Buchal ügyvezető igazgató, a Magyar Suzukit pedig dr. Urbán László vezérigazgató-helyettes képviselte.

Szijjártó Péter elemez

Szijjártó Péter arról beszélt a konferencián, hogy hosszú távon is magas, az EU átlagát legalább 2 százalékkal meghaladó gazdasági növekedést ösztönöz a kormány hamarosan elkészülő gazdaságvédelmi akcióterve. Az intézkedés újabb adó- és bürokráciacsökkentéssel, az eljárási folyamatok egyszerűsítésével, a szakképzés korszerűsítésével, a duális képzés bővítésével támogatná a gazdaság szereplőit. Az autóipart mindezen felül a beszállítóknak szánt pénzügyi keret bővítése is segítené.

A magyar járműipar a miniszter szerint 2010 óta kulcsszerepet játszott a munkahelyteremtésben és a gazdasági dimenzióváltásban egyaránt, elsőségét pedig az újabb átalakulási folyamatokban, a magas hozzáadott értékű technológiák korszakában is megőrzi.

Szijjártó Péter szerint a magyarországi autóipar lendületét mutatja, hogy a 2010-ben 3600 milliárd forint éves termelési érték tavaly 8500 milliárd forintra nőtt, idén pedig már az első negyedévben megközelítette a 2500 milliárd forintot. A belföldön termelő nagy autógyártók mellett a világ 20 nagy beszállítójából 15, az elektromobilitásban érdekelt 5 távol-keleti óriáscégből pedig 3 már megjelent.

Magyarország nem támogatja, hogy Brüsszel az autóipar versenyképességét a környezetvédelemre hivatkozva észszerűtlenül korlátozza - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Ésik Róbert és Szijjártó Péter

Ésik Róbert, a HIPA elnöke a konferencián bemutatta azt az egyedülálló és a maga nemében páratlan kutatást a magyar autóiparról, amelyet a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) készített.

A 2019 tavaszán lefolytatott kutatásban 49 vállalat vett részt, amelyek összesen közel 100.000 főt foglalkoztatnak Magyarországon. A felmérést célja az volt, hogy kiderüljön: a gazdasági környezet változásai milyen hatással vannak az iparág hazai versenyképességére. A HIPA ugyanis ezek alapján tud még jobb javaslatokat megfogalmazni annak érdekében, hogy Magyarország a jövő járműipara számára is vonzó gyártási és innovációs központ maradjon.

Pódiumbeszélgetés a magyar járműiparról

A felmérésben a vállalatokat és döntéshozókat három témakör (Technológia és Innováció, HR és Oktatás, Beszállítók) köré csoportosítva kérdezték meg. A kutatás rávilágított: a járműipar hazánkban is jelentős átalakuláson megy keresztül, amit a technológiaváltás, a digitalizáció térnyerése, a változó felhasználói igények, illetve a környezettudatos felelős vállalati működés erőteljesebb megjelenése befolyásolnak.

Emellett a külső tényezők sem elhanyagolhatók, így a csökkenő eladások Kínában, a Brexit által okozott bizonytalanság, a kialakulófélben lévő amerikai-kínai kereskedelmi háború és a szabályozói előírások változásai is további átalakulást idézhetnek elő.

A rendezvényen ismertetett adatok szerint az érintettek legnagyobb része, csaknem kétharmada a robotizációt tekinti a következő évek legfontosabb kihívásának a magyarországi működésében, 82 százalékuk a gyártás, 63 százalékuk a logisztika fejlesztését tervezi a következő 2 év során. A gyártók jelentős része ugyanakkor a munkaerőhiánytól is tart, 61 százalék számít nehézségre a szakképzett munkaerő toborzásában, miközben majdnem 40 százalékuk létszámbővítést tervez a következő 12 hónapban. Megközelítőleg minden ötödik 100-nál több alkalmazottat venne föl - derül ki a felmérésből.

Christian Wolff beszél

Ezt követően pódiumbeszélgetés következett a résztvevőkkel. Hogyan látják saját helyzetüket? – hangzott az első kérdés.

Az Audi képviselője úgy fogalmazott, ők a legnagyobb játékosok Magyarországon, több mint negyedszázados múlttal. Tavaly stabil évet zártak a turbulens gazdasági környezet ellenére. Az év eleji egyhetes sztrájk nem könnyítette az Audi helyzetét.

Két percenként érkezik egy szállító jármű a BMW épülő debreceni gyárához – fogalmazott a BMW képviselője, jelezve, hogy az Audival ellentétében ők még csak tervezik a gyártást.

Nevijo Mance arról beszélt, a Jaguar azért hozta Magyarországra mérnöki és beszerzési központját, mert rengeteg tehetséges fiatal jelentkezett náluk Angliában.

Jó döntést hoztunk, Magyarországon kiváló szakemberekre támaszkodhatunk, elégedettek vagyunk, a jövő pedig a hálózatba kapcsolt járműveké – fogalmazott.

Ésik Róbert és Achim Heinfling

Huszonhét éves tapasztalattal, erős magyar beszállítói hálózattal rendelkezünk – mondta a Magyar Suzuki nevében Urbán László vezérigazgató-helyettes.

Christian Wolff ehhez kapcsolódva elmondta, a Merecedes hét éve van jelen Magyarországon, s büszkék arra, hogy második éve a legvonzóbb munkaadók lettek.

Az Opel Szentgotthárd vezetője kifejtette, két éve kerültek a PSA csoporthoz a GM-től, s a tulajdonosváltás után a jövő biztosított, decemberben új motort gyártanak az ország nyugati szegletében.

Ezt követően a járműipart érintő tendenciákról kérdezte vendégeit Ésik Róbert.

Achim Heinfling szerint a győri Audinak több nagy kihívással is szembe kell néznie. Újra kell értelmezni a mobilitást, a klímavédelem céljait teljesíteni kell, a fenntarthatóság és a digitalizáció pedig újabb feladatokat jelent – sorolta az Audi győri vezetője, mit ért kihívásokon. A pódiumbeszélgetésen kérdésre válaszolva, hogy az elektromos mobilitás lehetőség vagy veszély, Heinfling így fogalmazott: Veszélynek nevezni fatális lenne, ez egy lehetőség, bár a belső égésű motorral szerelt autókkal még sokáig számolni kell.

A kecskeméti gyár vezetője arról beszélt, hogy a gyárat felkészítik az elektromos modellek gyártására is, húsz év múlva pedig a Daimler teljesen szén-dioxid-mentes modelleket akar gyártani. A környezetért már most is sokat tesznek, a gyár papírmentes gyakorlatilag.

A Suzuki nevében Urbán László elmondta, az Ipar 4.0 az okos gyárakban a digitalizációt és a robotizációt helyezi előtérbe, emberekre azonban mindig szükség lesz, mert az összeszerelés nehezen robotizálható.

Michele Melchiorre, a BMW  magyar projektért felelős elnökhelyettese kifejtette, a zöld mezős beruházás keretében készülő gyár rugalmas lesz, hagyományos és elektromos autók gyártására is felkészítik, csak úgy mint as hagyományos a villanymotorok összeszerelésére.

Christian Wolff ugyancsak megerősítette, olyan sosem lesz, hogy emberek nélkül termel egy autógyár, ezért továbbra is nagy súlyt helyeznek dolgozóik képzésére, mert az embereket fel kell készíteni a jövőre.

Nevijo Mance úgy fogalmazott, Rubik Ernő óta nagy hagyományai vannak a kreativitásnak Magyarországon, a magyarok értik az autóipart.

A magyarok kíváncsiak és kreatívak – fűzte hozzá az Audi képviselője, megerősítve, hogy kulcsszó a képzés.

A magyar népben megvan a tudás és a tehetség – dicsért bennünket tovább Grzegorz Buchal.

A pódiumbeszélgetésen szóba került a munkaerő kérdése. Minden cégnél kiemelt figyelmet fordítanak a dolgozók képzésére, a BMW HR-részlege pedig már most keresi azokat a partnereket, akikkel biztosíthatja munkatársi létszámát.

Jól képzett munkaerő nélkül nem lehet kiváló terméket gyártani – fogalmazott a bajor autógyár képviselője.

Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd és HIPA

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.07.15
- A spanyol Pol Espargaro kétéves szerződést kötött a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP....
2020.07.15
Hatályba léptek a koronavírus külföldről történő behurcolásának veszélye miatt elrendelt beutazási....
2020.07.15
- Egy személyvonat tehervonattal ütközött kedd éjjel a cseh főváros közelében, a baleset....
2020.07.15
A német kormány gazdaságélénkítő csomagjában nem támogatja a hagyományos belső égésű motorral....
2020.07.14
Csaknem 4500 e-sportoló regisztrált és vett részt a selejtezőkön a Michelisz Norbi és csapata által....
2020.07.14
Az attól függ, mennyi pénzünk van rá. ..
2020.07.14
Nehéz volna olyan alkatrészt megnevezni a Lexus LFA-n, amely a maga műfajában ne teremtett volna új....
2020.07.14
Ester Lauringson Észtországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra....
2020.07.14
Az Oroszországi Gépjárműgyártók Szövetségének  közlése szerint idén júniusban 14,6 százalékkal....
2020.07.14
A baleset miatt lezárták az érintett útszakaszt - jelentette a Katasztrófavédelem 15 óra után 1....