járműtörténelem

Járműtörténelem: rekord látogatottság a földalatti múzeumban

2023.09.10.

Az elmúlt évek legnépszerűbb kiállítása a BKV Földalatti Vasúti Múzeumában a 150 év – 150 közlekedési esemény tárlat. A 150 éves Budapest közlekedéstörténetét bemutató gyűjtemény év végéig látogatható.

A nagysikerű, 2018-as „50 éves a BKV” kiállításnál is többen, csaknem hétezren látták már a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban azt a tárlatot, amely – a Budapest 150 programsorozat részeként – az 1873 és 2023 közötti legfontosabb és legérdekesebb közlekedési eseményeket eleveníti fel. A generációról generációra fejlődő közösségi közlekedés 150 kiemelt mozzanatát fotók és tárgyi emlékek jelenítik meg. Ikonikus járművek modelljei, alkatrészek, viszonylattáblák, régi jegytípusok, jegylyukasztók viszik vissza a régmúltba a látogatókat. Egyebek mellett az 1889-ben átadott Baross kocsiszínbe, amely az egyik legkorábbi fővárosi villamoskocsiszín, de a kiállítás felidézi a köznyelvben csak "farosként” emlegetett farmotoros Ikarus 66-os autóbuszt is, amely 1959-ben lett a fővárosi mindennapok része.

A látogatók választ kaphatnak arra is, hogy mikor állt munkába az első női kalauz, vagy, hogy mikortól kék a busz és piros a troli. A tárlat bemutatja az elmúlt évek jelentős közlekedéstörténeti eseményeit is, például a Combinok megjelenését a 4-es 6-os viszonylaton, vagy az első hibrid üzemű autóbuszok forgalomba állítását. Az időszaki kiállításon a látogatók találkozhatnak az egyesített főváros közlekedésének kialakulását és hőskorát bemutató anyaggal is, amelyből májusban az M2 vonalon közlekedő, 510-514 kocsikból álló metrószerelvényen már ízelítőt kaphattak.

A 150 év – 150 közlekedési esemény kiállítás december 31-ig látogatható hétfő kivételével minden nap 10 és 17 óra között a Földalatti Vasúti Múzeumban (Budapest, Deák tér, aluljáró).

Várja a látogatókat a múzeum állandó kiállítása is, amelyet igazán autentikus környezetben, egy régi alagútszakaszban alakították ki. A muzeális járművek mellett a látogatók tárgyi emlékek, eredeti dokumentumok, tervrajzok, térképek, fotók és modellek segítségével ismerhetik meg az 1896 óta működő MillFAV, vagyis a kisföldalatti történetét. A Kulturális Örökség Napjai rendezvényen, szeptember 16-án és 17-én, mind az állandó, mind az időszaki kiállítás ingyen megtekinthető lesz.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
A világ kedvenc kisautója, a Geely E2 már a belépő PRO felszereltség esetén is 7 légzsákkal, 24....
2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....
2026.09.03
A Renault 5 E-Tech electric már eddig is karakteres szereplője volt az elektromos kisautók....
2026.09.03
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!" Az Autós Nagykoalíció....
2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....
2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....