közlekedésbiztonság

A járvány lecsengőben, a baleseti számok emelkedőben

2020.05.30.

A közutak biztonságát és mások életét veszélyeztetők határozott rendőri fellépésre számíthatnak.

Az új koronavírus megjelenésével és a veszélyhelyzet bejelentésével a járműforgalom jelentősen visszaesett Magyarországon – ezzel együtt pedig a közúti balesetek száma is csökkent.

A rendőrök ekkor is jelen voltak a közutakon. Voltak olyanok, akik abban bíztak, hogy ilyenkor nincs ellenőrzés, ezért a gyér forgalomban száguldoztak, érvényes jogosítvány nélkül vagy ittasan ültek a volán mögé. Egyes kamionsofőrök úgy gondolták, hogy ebben az időszakban bármikor előzhetnek is az autópályán.

Idén eddig hatvannal kevesebben veszítették életüket a közutakon, mint a tavalyi év azonos időszakában, ugyanakkor a gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek aránya nőtt.

A korlátozások enyhítésével, megszűnésével egyre több jármű és gyalogos jelenik meg az utakon. Ne engedjük, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban esetleg felgyülemlett feszültség a közlekedés során csapódjon le! A közutak biztonságát és mások életét veszélyeztetők határozott rendőri fellépésre számíthatnak.

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Néhány hónappal 80. születésnapja előtt Ausztráliában elhunyt Paul Halstead, aki két dologról volt....
2026.02.23
Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését....
2026.02.23
Az amerikai Subaru nem csak a sportmodelljeiben tudná elképzelni a kéziváltót, de előtte megkérdezi....
2026.02.23
A következő két évben 10 százalékkal növelné globális termelését, és ezen belül 30 százalékkal több....
2026.02.23
Újra gondolt termék palettával térne vissza Európába a Great Wall Motor, hogy elérje nagyratörő....
2026.02.23
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet....
2026.02.23
Legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendeznie esedékes díjrészletét annak a mintegy 70 ezer gépjármű-....
2026.02.23
A Waberer's 2026-ban is folytatja több éve következetesen épített flottamegújítási programját, és....
2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....
2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....