Renault Zoe

Jégre teszik a Renault Zoét

2019.07.21.

Már meg is van az Andros Trophy elektromos korszakának első nevezője. Vajon képes majd helytállni a minuszokban, és nagy magasságokban a Renault Zoé?

Létezik az autósportnak egy meglehetősen furcsa szakága, ami kizárólag Franciország határain, csak télen fordul elő. Ez pedig a jégralizás, vagy ahogy a bajnokságot hivatalos nevezik, az Andros Trophy. Aki még nem találkozott vele, érdemes rákeresni néhány videóra, zseniális, ahogy az összkerékkormányzással ellátott versenyautók egy kis katlanban, merőlegesen közlekednek. Olyanannyira nagy szögben driftelnek át a kanyarokon, hogy a kocsikra oldalsó ablakaira is raknak ablaktörlőket.

Azonban a hosszú múltra visszatekintő sorozat is villany hajtásra vált, abban a reményben, hogy így több gyártó érdeklődését keltik fel. Úgy tűnik, a recept bevállhat, hiszen a Renault máris bejelentkezett a Zoé villanyautóval, aminek akár -15 celsius fokban is helyt kell majd állnia, a 2000 méteren lévő síparadicsomokban kialakított pályákon. A versenyautót a DA Racing készítette fel, némileg kiszélesítették, alátették a összkerékkormányzást, és persze nem maradtak el a vékony szögesgumik sem.

Forrás: 
Andros Trophy

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....