repülés

A jegyárak kis mértékű emelkedésére számít a Wizz Air vezérigazgatója

2018.02.04.

A repülőjegyárak kisebb mértékű emelkedésére számít 2018-ban a Wizz Air vezérigazgatója. Váradi József a cég harmadik negyedéves pénzügyi eredményének közzététele után telefonon az MTI-nek elmondta, a cég kiadásai között a két legnagyobb tétel, a kerozin- és a bérköltség is jelentősen nőtt, előbbi 33, utóbbi 28 százalékkal.

Az üzemanyag árát piaci tényezők befolyásolják, a légitársaság legfeljebb tompíthatja azokat megfelelő fedezeti ügyletekkel. A munkaerőköltségeket leginkább a pilóták fizetésének emelkedése okozta. Jelezte, hogy a cég folyamatosan és proaktívan keresi a válaszokat a munkavállalóktól érkező igényekre. A költségek emelkedését ellensúlyozza részben, hogy egyre több Airbus A321-es érkezik a flottába, amelyek 10 százalékkal olcsóbban üzemeltethetőek, mint az A320-asok.



Ezekkel együtt Váradi József arra számít, hogy kis mértékben emelkedhet az átlagos jegyár idén, mert a költségek növekedése miatt a légitársaságok visszafogják a kapacitásaikat, amely áremelkedéshez vezet. Váradi József reagált azokra a korábbi olasz sajtóhírekre is, amely szerint a Wizz Airt érdekli az Alitalia egy része. Elmondása szerint Olaszország a második legnagyobb európai piacuk, egyelőre tanulmányozzák a fejlődési lehetőségeket, tárgyalásokat is folytattak, de ajánlatot nem adtak be a csődhelyzetben lévő olasz légitársaságra, így semmilyen kötelezettségük nincs.

A Wizz Air szerdán jelentette, hogy rekord méretű, 14 millió eurós nyereséget termelt a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévben. Az árbevétel 24 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, 421,2 millió eurót tett ki, a kiegészítő árbevétel 21,3 százalékkal 181,1 millió euróra emelkedett. A kiadások főként a kerozin 33 százalékos drágulása miatt 25,4 százalékkal 408 millió euróra nőttek. Az üzemi eredmény így 14,6 millió euró volt a negyedév végén, 5,6 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, az adózott eredmény pedig 14 millió euró volt, 3,6 százalékkal több, mint 2016 harmadik negyedévében.



A Wizz Air a harmadik negyedévben 7,1 millió utast szállított, 24,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a járatok kihasználtsága pedig 1,4 százalékponttal 89,4 százalékra javult. Az időszak végén a Wizz Air 88 Airbus A320-as és A321-esből álló flottát üzemeltetett, 28 bázisáról 44 ország 145 célállomását kötötte össze több mint 550 útvonalon.

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.19
A Concorso d'Eleganza Villa d'Este-n mutatja be a BMW Motorrad a Vision K18-at. ..
2026.05.19
Jó hangulatú háromnapos sajtóklubot rendezett május elején az idén 35 éves a Magyar Suzuki Zrt.,....
2026.05.19
Átvette a légitársaság a kétszázadik Airbus A321neo repülőgépét, egy ultrahosszú távot lerepülni....
2026.05.19
Röppent a közel félmilliós bírság. ..
2026.05.19
Az M7-esen történt eset jól szemlélteti, mekkora holttérrel kell megküzdenie egy kamion sofőrjének....
2026.05.19
Miközben az európai autóipar egyszerre küzd a gyenge kereslettel....
2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....