Porsche

Jelentősen csökkent a Porsche nyeresége az első negyedévben

2025.04.29.

A német gyártó negyedéves működési profitjának jelentős csökkenéséről számolt be kedden a gyengén alakuló kínai eladásai, a költségek emelkedése, a növekvő amerikai vámok és a vállalaton belüli szerkezetátalakítás következtében.

A Volkswagen-csoporthoz tartozó Porsche működési eredménye 40,6 százalékkal, 760 millió euróra zuhant az egy évvel korábbi 1,282 milliárd euróról. A negyedéves bevétele 8,86 milliárd euró volt, ami éves összevetésben 1,7 százalékos csökkenés.

A cég az első negyedévben 71 ezer 470 autót szállított ki, 7,9 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

Jochen Breckner, a Porsche pénzügyi vezetője azt mondta, hogy az amerikai vámok legalább 100 millió eurós kárt okoztak a folyó második negyedév első két hónapjában, de hozzátette, hogy az autógyártó, amelynek nincs helyi gyártása az Egyesült Államokban, eddig nem tett ellenintézkedéseket. Ez azonban változhat, ha véglegesek maradnak a tarifaszintek, a megemelt vám legalább egy részét a fogyasztókra kell hárítani - tette hozzá.

A Porsche idei bevétel-előrejelzését az eddigi 39-40 milliárd euróról 37-38 milliárd euróra, a profitmarzsot pedig 10-12 százalékról 6,5-8,5 százalékra rontotta.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....
2026.06.10
Június közepén ismét a kerékpárosoké lesz a főszerep a Csallóközben: 2026. június 14-én, vasárnap....
2026.06.10
Egy héten keresztül kétkerekű járműveket ellenőrzött a rendőrség. Az eredmények egyértelműen....