repülés

Jelentősen nőtt az Airbus adózott eredménye 2017-ben

2018.02.23.

- jelentősen, 189 százalékkal nőtt az Airbus Industries adózott eredménye tavaly az egy évvel korábbihoz képest úgy, hogy a vállalatcsoport árbevétele nem változott a 2016. évihez viszonyítva.

Tom Enders, az Airbus-csoport vezérigazgatója a Toulouse-ban tartott sajtótájékoztatón elmondta, a repülőgépgyártó 2017-ben 66,7 milliárd euróból gazdálkodott, ugyanannyiból, mint egy évvel korábban. Tom Enders ismertetése szerint az üzemelési környezet változásai miatt 2 milliárd euróval nőttek a költségek, amelyeket ellentételezett a gépeladásból származó plusz bevétel.



A pontos költségszint ismertetése nélkül az Airbus azt közölte: az üzemi eredmény 52 százalékkal 3,4 milliárd euróra, az adózott eredmény pedig 189 százalékkal 2,8 milliárd euróra javult. Tavaly az európai gyártó listaáron számolva összesen 157,6 milliárd euró értékű rendelést gyűjtött össze, csak kereskedelmi gépekből 1109 gép gyártásáról írt alá szerződést. Ennek ellenére a teljes rendelésállomány értéke 6 százalékkal 996 milliárd euróra csökkent, az év végével 7265 gép gyártására rendelkeztek megbízással.

A kereskedelmi géptípusokat gyártó részleg 3 százalékkal több, 51 milliárd euró bevételből 122 százalékkal nagyobb, 3,4 milliárdos üzemi eredményt termelt ki, és pozitív hír volt az Airbus számára, hogy a hadiipari megrendeléseket teljesítő részleg a 2016-os 923 millió eurós veszteséget 2017-re 212 milliós nyereséggé tudta alakítani. Erre az évre Tom Enders szerint az Airbus 800 gép átadását ütemezte be, de a volumen nagyban függ attól, hogy a Pratt and Whitney amerikai hajtóműgyártó hogyan tudja az A320neo típusokhoz a javított egységeket leszállítani.



Egy hiba miatt ugyanis az Airbus a múlt héten kijelentette: nem vesz át addig a Pratt and Whitneytől hajtóművet, amíg nem oldják meg a hibát, amely miatt repülés közben le kell állítani az egyik egységet. Ha nem lesz nagyobb fennakadás a leszállításban, akkor az Airbus a 800 gépes átadás mellé az ideinél 20 százalékkal nagyobb üzemi eredménnyel kalkulál.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.16
A Porsche értékesítése 2025-ben elsősorban a kínai piacon tapasztalt jelentős gyengülés miatt....
2026.01.16
Mérföldkőhöz érkezett a Nio, legördült a gyártósoráról az egymilliomodik modell a vállalat hefei....
2026.01.16
Az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah nyerte meg az autósoknál a Dakar-rali pénteki, utolsó....
2026.01.16
A Nissan büszkén jelenti be, hogy a teljesen új Nissan LEAF elnyerte a Women’s Worldwide Car of the....
2026.01.16
A Dorna és az FIM 2025 végén Portimãóban jelentette be, hogy a teljes „Road to MotoGP”....
2026.01.16
Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig....
2026.01.16
Az ICDP szerint az autógyártók Európában újraértékelik disztribúciós stratégiáikat: nem minden....
2026.01.16
Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa....
2026.01.16
Az Audi Revolut F1 Team sikeresen indította be a 2026-os szezonra szánt versenyautót – ez fontos....
2026.01.16
2025 vízválasztó év volt az Arrabona Racing Team számára: kategóriát váltottak és elkészítették....