hengerfejgyártás

Jelentősen növelte árbevételét a Nemak Győr Kft.

2014.02.18.

Jelentősen növelte árbevételét tavaly a járműipar számára hengerfejeket készítő Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. - közölte az MTI-nek nyilatkozva David Toth ügyvezető.

A 150 millió eurós árbevétel tíz százaléknál is magasabb bővülés 2012-höz képest, ami visszatérés a 2008-ban kitört válságot megelőző egy évtized emelkedéséhez - mondta, jelezve: az idei célkitűzés a 165 millió euró elérése, és létszám 40-50 fős bővítése.

Hozzátette, a fejlődés fontos eleme, hogy mind nagyobb szakember-igényű tevékenységet folytatnak, a megfelelően képzett gárda megtartása érdekében pedig a helyi szakiskolával is együttműködnek, de saját oktatócentrumot is kialakítottak.

Jelenleg 850-900 munkatársat foglalkoztatnak, a létszám úgy alakul, ahogyan ezt a termelés igényli.

Elmondta, egy 2012-es, 30 millió eurós fejlesztés eredményeképpen negyedével nőtt a társaság addig évi kétmillió darabos termelése. Az 1979-ben alakult mexikói Nemak-csoport legnagyobb európai hengerfejgyára az Opelt és a Renault-t, az Audit és a BMW-t látja el termékeivel. A győri gyárat 2007-ben vásárolta meg a társaság.

Közölte, három-négy éven belül újabb gyárfejlesztési ütem várható, mivel a portfolió kezd szélesedni, mind komplikáltabb hengerfejeket gyártanak.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....
2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....