Scania

Jó évet zárt 2014-ben a Scania

2015.01.31.

– A Scania értékesítésének árbevétele korábban soha nem látott szintre, 92 milliárd svéd koronára emelkedett, míg üzemi eredménye 8.721 millió korona lett 2014 folyamán.

Martin Lundstedt, a Scania elnök-vezérigazgatójának összefoglalója

„A Scania értékesítésének árbevétele korábban soha nem látott szintre, 92 milliárd svéd koronára emelkedett, míg üzemi eredménye 8.721 millió korona lett 2014 folyamán. A szervizszolgáltatások emelkedéséből, valamint a pénzügyi szolgáltatások növekedéséből származó bevételeket, illetve az árfolyamok kedvező alakulását valamelyest ellensúlyozta a gyengébb piaci mix.


Martin Lundstedt, a Scania elnök-vezérigazgatója

A tehergépkocsik rendelésállománya a negyedik negyedévben az előző időszakhoz képest emelkedett. A növekedés nagyrészt az európai piac szokásosnak mondható szezonalitásából adódik. A Scania 2013-hoz képest megerősítette helyzetét Európában és növelte piacrészét kiemelkedő Euro 6 termékválasztékának, valamint az alternatív üzemanyagokkal működő széles motorválasztékának köszönhetően.

A Latin-amerikai rendelésállomány csökkent. Brazíliában az alacsony gazdasági aktivitás, valamint a támogatási rendszer körüli bizonytalanságok negatív hatással voltak a keresletre. Az oroszországi rendelésállomány szintje nem változott, habár a régió kilátásai még mindig bizonytalanok. A buszokra leadott rendelések mennyisége folyamatosan növekszik, leginkább az ázsiai térségnek köszönhetően. Motorok terén mind a rendelésállomány, mind a leszállított mennyiség az eddigi legnagyobb darabszámot érte el.

A Scania hosszú távú tervei alapján folytatja tovább munkáját, mely szerint növelni szeretné piacrészét a szervizek és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások terén. Ennek eredményeképpen bevételei 8 százalékkal emelkedve 18,8 milliárd SEK-et tettek ki 2014 folyamán. A pénzügyi szolgáltatások területén a valaha volt legmagasabb értéket érte el a vállalat 1 milliárd SEK feletti üzemi eredménnyel. A sebességváltók terén a Scania együttműködést kezdeményezett az MAN-nel, amely erősebb termékválasztékot fog eredményezni és hosszú távon jelentős szinergiákat generál.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....