kínai autók

Jobb híján a kínai márkák hódítanak az orosz újautó-piacon

2022.12.10.

Novemberben az újautó eladások közel harmadát kínai márkák adták Oroszországban, amely meredek emelkedés az év eleji tíz százalék alatti piaci részesedéshez képest - derül ki az Autostat orosz piackutató intézet csütörtöki adataiból.

A havi értékesítési adatokból egyre világosabb, hogy az ukrajnai háború miatt Oroszországból kivonuló nyugati cégek által hagyott űrt az ázsiai ország gyártói töltik be az egyébként zsugorodó piacon.

Novemberben az újautó és kishaszongépjármű eladások 61,6 százalékkal 46 403-ra estek, az első tizenegy hónapban pedig 60,9 százalékkal 548 877-re csökkentek - közölte a napokban az Oroszországban tevékenykedő európai vállalatokat tömörítő szervezet, az AEB járműgyártó-bizottsága.

Amíg januárban a kínai gyártók 8235 járművet értékestettek, addig novemberre már ennek dupláját, 16 138 darabot, piaci részesedésük így 9,6 százalékról 31,3 százalékra ugrott a vizsgált időszakban.

Az orosz vásárlók számára korábban nem sokat mondtak az olyan márkák, mint a Haval, a Chery vagy a Geely, de a nyugati szankciók után sok vásárló számára a helyi gyártású járművek mellett ezek váltak elérhetővé, ugyanakkor továbbra is az orosz tulajdonú orosz AvtoVaz gyártmányai a legkeresettebeket.

A Ladákat gyártó társaság a teljes piac 45 százalékát tudhatta magáénak novemberben, míg a január-november közötti időszakban az összes eladott jármű 30 százalékát adta. Az év első 10 hónapjában Oroszország volt a kínai autóexport hatodik legnagyobb exportpiaca. Az orosz piac azonban még méreteiben eltörpül a 35-ször nagyobb kínai mellett.

Elemzők szerint jövőre 800 000 új személyautó találhat gazdára Oroszországban, ennek 35 százalékát adhatják majd a kínai márkák. Az ázsiai gyártók értékben még ennél is nagyobb szeletet vághatnak ki maguknak. Részesedésük 40 százalékra emelkedhet a jövőre 1500 ezer milliárd rubeles (23,9 milliárd dollár) piacon.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....