MÁV

Jön a „fedélzeti szolgáltatás” egyes MÁV-járatokon

2024.05.29.

Visszatérnek az étkezőkocsik a Balaton InterCitykbe. Idén május 25-től – egészen a szezon végéig – napi 8 pár Balaton IC-n vehetik igénybe az utasok a fedélzeti szolgáltatást Budapest és Keszthely között.

Fotó: MÁV

Az északi parton a főszezoni menetrend ideje alatt lesz majd elérhető a bisztrószolgáltatás a Kék Hullám InterCity vonatokban.

A már 75 éves múltra visszatekintő Utasellátó stratégiai célja az utasok elvárásaihoz alkalmazkodó, modern és színvonalas fedélzeti és állomási vendéglátás megvalósítása, ezzel a vasúti utazás minőségének és versenyképességének növelése. Több mint négyszáz munkavállaló dolgozik a vasúti vendéglátás tervezésén, szervezésén és napi szintű megvalósításán naponta több mint száz vonatban, köztük mától a szezon ideje alatt a Balaton InterCitykben is.

Az Utasellátó idén is igyekezett frissíteni a kínálatán és újabb ételeket vett fel a balatoni étlapra. A streetfood jellegű irányzatot követve újdonságként megjelenik a kínálatban a nachos tál, a sajttal töltött jalapeño és a gyros tál. A sokak által kedvelt hideg és zamatos gyümölcslevesek vonalát követve idén őszibarackkrémlevessel várják az utasokat az étkezőkocsi fedélzetén. A főételek között pedig megjelent a paradicsomos húsgombóc főtt burgonyával, valamint a zöldborsófőzelék, amely kérhető tükörtojással vagy zöldségpogácsával. Az igazi nyári hangulatot megteremtve egy új, szezonális hamburgerrel is készült az Utasellátó csapata, amelynek frissítő és ízes összeállítása garantálja az élvezetes étkezést. Az étkezőkocsikban a készpénz és bankkártya mellett SZÉP-kártyával is lehet fizetni a vendégeknek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....
2026.04.09
A BMW Group vadonatúj, innovatív hidrogéntankot fejlesztett ki a BMW iX5 Hydrogen modell számára,....