Honda

Jön a Honda Jazzból a hibrid változat is

2020.02.13.

A júniusban forgalomba kerülő vadonatúj hibrid Honda Jazz könnyű kezelhetőséggel, magával ragadó vezetési élménnyel, hatékony működéssel és gyors gázreakciókkal teszi gazdaságossá, környezetbaráttá és élvezetessé a hétköznapi közlekedést. 

Ez elsősorban az ultramodern e:HEV hibrid hajtásláncnak köszönhető, ami minden modellváltozathoz alapáron jár, de feltétlenül említést érdemel a kényelmesebbé tett utastér és a fejlett, intuitív fedélzeti rendszer is. Utóbbi nem csak a mobilkommunikáció terén áll a legmagasabb színvonalon, hanem a távoli eléréshez kapcsolódó szolgáltatásokat illetően is, könnyedén belesimul tehát a tulajdonos életvitelébe.

Kimagasló e:HEV hibrid teljesítmény

A modell történetében először kizárólag hibrid hajtáslánccal lesz kapható Európában a Honda Jazz. Miként a – szintén újdonságnak számító – e:HEV embléma is jelzi, kimagasló teljesítmény és páratlan takarékosság jellemzi, és mindamellett a kényelem és használati érték terén is kategóriaelső beltér.

Maga az e:HEV rendszer vadonatúj fejlesztés a Jazzhez, tervezésekor a magával ragadó vezetési élményt jelölték meg legfőbb célul az alkotók. Alapját két kompakt, ámde nagy teljesítményű villanymotor adja, ezekhez kapcsolódik az 1,5 literes, DOHC-vezérlésű, benzines i-VTEC egység. Energiaforrásként lítium-ion akkumulátorcsomag szolgál, az erőátvitelről pedig innovatív, fix áttételű nyomatékelosztó gondoskodik. Hogy mindig a lehető leghatékonyabb legyen a működés, a teljesítményleadást intelligens vezérlőelektronika szabályozza, ami kifinomult, egyszersmind közvetlen viselkedést garantál.

Igen meggyőzőek a menetteljesítményekre vonatkozó adatok is, hiszen az alapmodell 9,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára és 175 km/h a végsebessége. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az új Honda Jazz-zel városi környezetben, valamint autópályán, nagy sebességnél is biztonságosan és kényelmesen róhatók a kilométerek. Vegyes üzemmódban a CO2-kibocsátás csupán 102 g/km-tól indul (Crosstar kivitel: 110 g/km), az üzemanyag-fogyasztás pedig akár 4,5 l/100 km (Crosstar: 4,8 l/100 km) is lehet a WLTP szabvány szerint elvégzett mérések szerint.

Az igazán magával ragadó vezetési élmény és a kimagasló hatékonyság érdekében a fejlett e:HEV hibrid hajtáslánc három menetüzemmódban használható, melyek között észrevétlenül vált a vezérlőelektronika.

  • EV Drive - elektromos, azaz tisztán elektromos üzem esetén a lítium-ion akkumulátorról táplált villanymotorok mozgatják az autót.
  • Hybrid Drive – hibrid módba kapcsolva a benzines erőforrás hajtja az áramtermelésért felelős generátor, ezáltal biztosítva az elektromosságot az autót mozgató villanymotornak.
  • Engine Drive - benzines állásban a benzines motor tengelykapcsoló beiktatásával, közvetlenül hajtja a kerekeket.

Városi környezetben általában a Hybrid Drive és az EV Drive közötti – szinte észrevétlen – kapcsolásokkal éri el a várt hatékonyságot a rendszer, míg, ha a főként autópályán ideális, Engine Drive program fut, a belső égésű motor forgatja a kerekeket, az elektromos hajtómotor csak akkor kapcsolódik be a hajtásba, ha a vezető erőteljesen gyorsít és igazán nagy teljesítményre van szüksége.

Hybrid Drive módban a benzines motor termelte áramot – egy generátor révén – az akkumulátorok töltésére is fordíthatja a rendszer. Fékezéskor az EV Drive üzemmód válik élessé, és a regeneratív féket kihasználva elektromossággá alakítja a mozgási energiát a rendszer.

A három vezetési üzemmód közötti váltás tulajdonképpen észrevehetetlen a bent ülők számára, ami nem meglepő, hiszen a Jazz mérnökei rengeteget dolgoztak azon, hogy minimális legyen a torpanás. A nagy fordulatszámú villanymotorokat házon belül fejlesztette a japán vállalat, hogy a lehető legkisebbek, könnyebbek és hatékonyabbak legyenek, ugyanakkor a legnagyobb teljesítmény jellemezze őket. Munkájuk gyümölcseként a percenkénti fordulat elérheti a 13 ezret, a forgatónyomaték pedig nem kevesebb, mint 253 Nm.

Klasszikus váltó helyett egyszerű, fix áttételű erőátvitel teremt kapcsolatot a mozgatásért felelős részegységek között, így páratlanul kifinomult a nyomatékleadás és egyenletes a gyorsítás. Ez a Honda szerkezet kifinomultabb és kisebb helyigényű, mint a más hibrid járművekben megtalálható bolygóműves eCVT. Az egyenletes gyorsítás csak egy a Jazz e:HEV rendszer előnyei közül, legalább ennyire fontos a kis súrlódású felfüggesztés és a fokozott merevségű karosszéria.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....