traffipax

Jönnek a láthatatlan traffipaxok

2025.03.19.

Egy sokkoló újdonság, amelyet még soha nem láttunk az utakon.

 

Orwell utópiája a folyamatos megfigyelésről bizonyos szempontból már maga a jelen, az alábbi hír csak egy újabb adalék a „Nagy Testvér mindent lát” történetekhez.

Franciaországban vezették be az új rendszert, aminek a neve equipment de terrain urban. Ez a francia kifejezés szó szerinti fordításban abszolút nem adja vissza azt, hogy miről is van szó. Ugyanis a berendezés városi területekhez nem sugallja azt a jelentőséget, amivel megreformálják a mindennapjainkat négy keréken.

Ugyanis a traffipaxokat láthatatlanná tették. Persze, nem a szó szoros értelmében, csak a közlekedők elől rejtették el a térfigyelő eszközöket. A kamerákat közlekedési lámpákba vagy útjelző táblákba integrálják, illetve faágakra szerelik. A láthatatlan szemek követnek minket és észlelik minden kihágásunkat. Így a sofőröknek fogalma sem lehet arról, hogy éppen honnan leselkedik rájuk a veszély, vagyis a lefotózás és az azzal járó büntetés.

Az új technológia fontos jellemzője, hogy nem csak a sebességet méri, de látja azt is, ha áthajtunk a piroson, megfigyeli, hogy be van-e kapcsolva a biztonsági övünk és még azt is érzékeli, ha rátekintünk a telefonunkra vezetés közben. Egy igazán komplex rendszer. És a hab a tortán, hogy nem minden radar aktív, de hogy melyik van éppen bekapcsolva, ezt mi, sofőrök soha nem tudhajtuk. A kamerákat kaméleon-effektus szerint álcázzák az üzemeltetők. 

A technikai újításoknak általában nem kell sok idő ahhoz, hogy átlépjék az országhatárokat, nyilvánvalóan ez sem marad francia keretek között. És azok az országok, amelyek komolyan veszik a közlekedésbiztonságot, valószínűleg elgondolkodnak a rendszer integrálásán.

Forrás: msn.com

Fotók: YouTube

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....
2026.11.02
Magyarország területén 2026. október 30-án 0 óra és 2026. november 1-én 24 óra közötti időszakban a....
2026.11.02
Megrázó szombat esti tragédia a Revúca és Muránska Dlhá Lúka közötti úton: egy személyautó egy álló....
2026.11.02
Újabb használatiminta-oltalmat szerzett a győri Széchenyi István Egyetem, amelynek kutatói ezúttal....
2026.11.02
Hűtőközegbe merített akkumulátormodulokból álló energiatároló rendszert szabadalmaztatott a BYD. ..