Dakar 2023

Jóval nehezebb lesz a tavalyinál a 2023-as Dakar-rali - előzetes

2022.12.31.

Idén a Toyota Hilux és a BRX Hunter mellett már az elektromos Audi is komoly esélyesnek számít az autósok között.

A szombati, Mattias Ekström (Audi) elsőséggel zárult 13 km-es dzsiddai prológgal elkezdődött a 2023-as Dakar-rali, melynek során 14 gyorsasági szakaszon versenyeznek az autósok, a motorosok, a quadosok, a side by side-osok (SSV) és a kamionosok Szaúd-Arábiában. A 45. Dakar lesz az eddigi legnehezebb az arab országban, a mezőnynek csaknem 5000 kilométernyi gyorsasági szakaszt kell teljesítenie január 15-ig. Bár a mért gyorsasági szakaszok hosszabbak lesznek, David Castera versenyigazgató és csapata meghallgatta a kéréseket, és az összekötő szakaszokat lerövidítette, a célokat pedig közelebb hozták a táborokhoz, ami azt jelenti, hogy a versenyzők többet tudnak majd pihenni.

A Dakar alapítója, Thierry Sabine a felfedezést és a kalandot tekintette a verseny legfontosabb jellemzőinek. Ennek megfelelően az etapok 70 százaléka idén teljesen új: bár a rali újra a Vörös-tenger mellől indul, de az ország másik felén, Dammámnál ér véget egy délkeleti hurkot követően. Több mint 8500 kilométer az össztáv az összekötő szakaszokkal együtt, ilyen hosszú Dakar-ralit utoljára nyolc éve rendeztek, még Dél-Amerikában. A 2023-as Dakar leghosszabb gyorsasági szakaszát január 7-én rendezik, ennek során 472 kilométer vár a mezőnyre al-Duvadimi környékén. Újdonság, hogy a második héten négy teljes napot tölt majd el a mezőny a világ egyik legbarátságtalanabb vidékén, a Magyarországnál hétszer nagyobb Rab-el-Háli (angolul Empty Quarter, azaz üres negyed) homoksivatagban. A versenyt tovább nehezíti, hogy a pihenőt nyolcnapnyi folyamatos versenyzés utánra időzítették, január 9-én kerül majd sor rá Rijádban.

Azon túl, hogy hosszabbak lesznek a távolságok és több napig tart a verseny, egy további tényező is nagyon megnehezíti majd az autósok dolgát: a semlegesítő (pihenő) zónák megszűntetése. Ezek korábban a gyorsasági szakaszok felénél elhelyezett, sebességkorlátozott szakaszok voltak, ahol a versenyzőknek volt lehetőségük a kisebb javítások elvégzésére, étkezésre vagy akár a mellékhelység meglátogatására anélkül, hogy időt vesztettek volna. Idén ezek már nem lesznek, ami azt jelenti, hogy a rajttól a célig folyamatosan száguldaniuk kell majd a párosoknak, és a többiek időeredményét is csak a célban fogják megtudni. További változás, hogy 2023-ra a papíralapú itinerek teljesen megszűnnek, mivel már a motorosoknak is tablet-rendszerű, digitális itinert kell majd használnia, amit a többiekhez hasonlóan 15 perccel a rajt előtt kapnak meg.

Az autósoknál 163 páros indul, a szabályok csak minimálisan változtak a tavalyi évhez képest, amikor bevezették a nagykerekű, széles nyomtávú, hosszú rugóutakkal rendelkező összkerékhajtású osztályt, a T1+-t, és az alternatív hajtású autók számára létrehozott T1U-t. Idén a csúcskategóriás autók teljesítményét kb. 10 százalékkal kellett csökkenteni az FIA előírásának megfelelően, az elektromos Audinak a tömegét is megnövelték 2000-ről 2100 kg-ra, amitől azt reméli a szövetség, hogy kiegyenlítettek lesznek az erőviszonyok.

Az esélyesek

Az egyik legnagyobb esélyes a címvédő katari Nasszer al-Attijah a Toyota színeiben. A négyszeres Dakar-győztes, aki 2019-ben és 2022-ben is Toyotával szerezte meg a bajnoki címet, idén tizenkilencedik alkalommal vesz részt a versenyen. Még nála is rutinosabb az idén huszadszor rajthoz álló Giniel de Villiers, aki 2012 óta erősíti a Toyota csapatát; a Dakarok történetében egy elsőség és hét dobogós helyezés a mérlege. A Gazoo Racing harmadik pilótája, Henk Lategan ebben az évtizedben indult először a Dakaron; a 28 éves versenyzőt a következő generáció nagy ígéreteként tartják számon, amit tavalyi szakaszgyőzelmével erősített meg. A Toyota Gazoo Racing South Africa egész évben, több mint 25 ezer versenykilométeren át fejlesztette, finomította a 362 lóerős, benzines turbómotoros GR Hilux DKR versenyautót, amely így még ütőképesebbé, még megbízhatóbbá vált. Többek között megerősítették a differenciálműveket, a felfüggesztés komponenseit és a keresztlengőkarokat; optimalizálták a lengéscsillapítót, valamint a sebességváltót; továbbá a motorvezérlést az új generációs verseny-üzemanyagokhoz, illetve az FIA előírásaihoz hangolták.

De a komoly esélyesek közé sorolják a legnagyobb költségvetéssel gazdálkodó Audi-csapatot is, amely nagy nevekkel és jelentősen továbbfejlesztett RS Q e-tronokkal érkezett Szaúd-Arábiába. Tavalyhoz képest az innovatív technikájú, hatótávnövelős elektromos versenyautónak csökkentették a tömegét, javították a légellenállását, könnyítették a javíthatóságát és hatékonyabbá tették a légkondicionáló berendezését is. Audival indul a 14-szeres Dakar-győztes francia Stéphane Peterhansel, a kétszeres ralivilágbajnok, háromszoros Dakar-győztes spanyol Carlos Sainz, valamint a német túraautóbajnokságot (DTM) kétszer, a ralikrossz-világbajnokságot pedig egyszer megnyerő svéd Mattias Ekström.

Szintén számolni kell a brit Prodrive csapatával, a Bahrain Raid Extreme-mel, amely a tavalyi Dakaron három gyorsasági szakaszt, a Tereprali-világbajnokságon pedig két versenyt is megnyert a Hunter T1+ nevű autóval. A csapat sztárpilótája a kilencszeres rali-világbajnok, tavaly a Dakaron másodikként végzett Sébastien Loeb, aki már nagyon szeretné első győzelmét megszerezni, idén még a Monte-Carlo-raliról is lemondott emiatt. A csapatnál versenyez a rutinos Orlando Terranova is, és a privát GCK csapat által üzemeltetett Hunterrel Guerlain Chicherit is beleszólhat az élmezőny küzdelmeibe.

A korábban több győzelmet is arató német X-Raid csapat két vadonatúj fejlesztésű Mini JCW Rally Plus-t hozott a versenyre, a T1+ kategóriában induló összkerekes autókat hathengeres, biogázolajjal hajtott BMW-dízelmotor hajtja. Ilyen autóval indul a lengyel Jakub „Kuba” Przygonski és az argentin Sebastian Halpern. De az X-Raid két korábbi fejlesztésű, hátsókerék-meghajtású, belülről állítható guminyomású Mini JCW Buggy-t is indít Sheikh Khalid Al-Qassimival és Denis Krotovval a volánnál.

A motorosoknál szintén részt vesz a viadalon a címvédő brit Sam Sunderland, de ott lesz a 2021-ben első argentin Kevin Benavides, valamint a 2020-ban első amerikaiként diadalmaskodó Ricky Brabec is. A kétkerekűek mezőnyében a 2016-ban és 2019-ben is győztes ausztrál Toby Price szintén indul.

Nem indul a Kamaz

Idén az ukrán-orosz konfliktus miatt a szinte verhetetlennek ismert orosz Kamaz-csapat nem vesz részt a Dakaron, ami nagy lehetőség a többi alakulatnak, hogy végre a győzelemért harcolhassanak. Több magyar induló is lesz a kamionos mezőnyben, a kalocsai Qualisport csapat többszörös Africa Eco Race győztes triója, Kovács Miklós, Czeglédi Zsolt és Ács László pályafutása során először méreti meg magát a Dakaron. Szombaton, miután az 530-as rajtszámú Scania Qualisport Hyena megjelent a rajtdobogón, a hármas tagjai a fülkéből kipattanva büszkén rántották elő a magyar nemzeti lobogót, hogy miután az angol, francia és arab nyelvű szpíkerek megbirkóztak a neveik kiejtésével, elguruljanak végre a nap fő attrakciójára, a prológra.

„Őszintén mondom, nagyon különleges érzések kavarogtak bennünk. Jónéhány nagy versenyt végigcsináltunk már, de ez mégis a Dakar, amely a legnagyobb álmom volt hosszú ideje. A remek hangulatú rajtceremónia után jött a prológ, amelynek útvonalát itt, a tábor körül alakították ki. Fantasztikus érzés volt elrajtolni, tudva azt, hogy végre tényleg versenyben vagyunk a Dakar-ralin. Az útvonal nem volt nem különösebben bonyolult, szépen ki is volt jelölve, így eltévedni sem nagyon lehetett, de a homok alaposan ki volt járva már addigra, mire mi következtünk. Mivel tudjuk jól, hogy a prológon csak elveszíteni lehet egy versenyt, megnyerni nem, így inkább arra mentünk, hogy élvezzük a pillanatot, a folytatás ugyanis borzalmasan hosszú és kemény, ilyesmire aligha lesz alkalmunk az előttünk álló hetekben. Nagyon köszönöm mindenkinek a szurkolást, az elmúlt napokban megszámlálhatatlanul sok biztató üzenetet kaptunk otthonról és a világ minden tájáról, amelyek komoly motivációt jelentenek!” mondta Kovács Miklós, aki 11 perc 29 másodperces idővel teljesítette a bemelegítő penzumot, amivel a Qualisport az 54 kamionos egység között a 23. helyen végzett.

Rajtuk kívül Darázsi Zsolt a Pierre Calmon, Palco Lubomir francia-szlovák navigátor-szerelő párossal kiegészülve vág neki a viadalnak, szintén a kamionosok között.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....