Lexus UX

Jövő tavasszal érkezik a Lexus UX

2018.09.08.

Ez lesz márka első modellje a kompakt SUV szegmensben, és egyben az első Lexus-modell amely a gyártó vadonatúj, globális GA-C platformjára épül. Az új UX önmagát töltő hibrid elektromos változatban (UX 250h) és benzines kivitelben (UX 200) is elérhető lesz.

Sok vásárló számára az UX vélhetően nem csak az első Lexust, de az első luxusautót is jelenti majd. Az UX típusnév a tervezőcsapatot is irányító koncepció alapján született, összefoglalva a jármű küldetését: Urban + X-over (városi + crossover) = UX.

Az UX az első Lexus, amely a márka vadonatúj, Global Architecture – Compact (GA-C) platformjára épül. A könnyű és rendkívül merev szerkezet, az extrém alacsony súlypont, valamint a magas szintű rugózási komfort egyedülálló kezelhetőséggel és menetkényelemmel ruházza fel, miközben kiemelkedő vezetési élményt is nyújt. A kocsi fő vetélytársai: Audi Q3, BMW X1, Mercedes GLA, Volvo XC40 és Jaguar E-Pace.

Az UX két változatban lesz elérhető: az UX 250h meghajtásáról olyan negyedik generációs környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtáslánc gondoskodik (az elektromos motort egy kiváló hatásfokú 2,0 literes, négyhengeres benzinmotorral kombinálva), amit kifejezetten erre a platformra terveztek, míg az UX 200 szintén 2,0 literes benzinmotorral fut, a legújabb Direct-Shift fokozatmentes automata sebességváltóval (CVT).

A már régóta sikeres CT ferdehátúval együtt az UX a belépőt jelenti a Lexus világába, és kulcsfontosságú szerepet játszik abban is, hogy a vállalat 2020-ra elérje célját: az évi több mint 100.000 autó értékesítését Európában.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....
2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....