Forma-1

Jövőre is hat sprintfutamos hétvégét rendez a Forma-1 - három új helyszín

2025.09.17.

Hat sprintfutamos hétvégét rendeznek jövőre is a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban - jelentette be a sorozatot irányító szervezet és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kedden.

A közlemény szerint a hatból három állomáson első alkalommal kerül majd sor a rövid, nagyjából 100 kilométeres versenytávú viadalra. A 2026-os szezon rajtja előtt átfogó szabályváltoztatásokra és a motorokra vonatkozó előírások módosítására is sor kerül, s ez lesz a hatodik idény, amelyben szerepet kapnak a sprintfutamos hétvégék.

Jövőre az első ilyen forduló Sanghajban lesz, majd Miami következik, ezen a két helyszínen sorozatban harmadszor rendeznek rövid távú versenyt. Silverstone-ban 2021 után lesz ismét sprint, Montréal, Zandvoort és Szingapúr pedig először ad majd otthont ilyen viadalnak.

Illusztráció: MTI/EPA/EFE/Alejandro Garcia

A közlemény alapján a lebonyolítás nem változik, azaz pénteken a szabadedzés után kerül sor a sprintkvalifikációra, szombaton pedig a sprintfutamot, majd az időmérő edzést rendezik meg, a nagydíjat vasárnap bonyolítják le.

Az F1 közlése szerint a sprintfutamos hétvégék televíziós nézettsége tavaly átlagosan 10 százalékkal volt nagyobb, mint a hagyományos lebonyolítású fordulóké.

"A 2026-os idény a szabályok új korszakát nyitja meg, a három új sprinthelyszín pedig csak fokozza a pályán zajló drámát. Köszönöm az FIA-nak, az összes promóternek, partnereinknek, sportbíróknak, önkénteseknek, valamint a helyi egyesületeknek, hogy továbbra is nagy sikerré teszik a sprintet, és mindannyian alig várjuk, hogy még több hihetetlen versenyt és izgalmat nyújtsunk a rajongóinknak" - mondta Stefano Domenicali, a Forma-1-et irányító Formula One Management elnök-vezérigazgatója.

"A sprintformátum a Forma-1 egyre izgalmasabbá váló része, amely extrán intenzív futamokat és plusz szórakozást biztosít a rajongóknak világszerte. Az új helyszínek és a sprintfutamos hétvégék közé visszatérő állomások tükrözik a promóterek, a csapatok és a szurkolók folyamatos lelkesedését" - nyilatkozta Mohammed ben-Szulajem, az FIA elnöke.

A 2026-os sprintversenyek a Forma-1-ben:

március 13-15., Kínai Nagydíj, Sanghaj

május 1-3., Miami Nagydíj, Miami

május 22-24., Kanadai Nagydíj, Montreal

július 3-5., Brit Nagydíj, Silverstone

augusztus 21-13., Holland Nagydíj, Zandvoort

október 9-11., Szingapúri Nagydíj, Szingapúr

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....
2026.05.22
Más utakon is jócskán van fennakadás az Útinform jelentése szerint. ..