Tesla

Jövőre jön a kis Tesla

2015.07.26.

A Model 3 nevű újdonsággal a középkategóriába törne be az elektromos autókat gyártó amerikai cég.

A brit Autocar információi szerint 2016 márciusában, de nem a Genfi Autószalonon mutatkozik be az amerikai Tesla harmadik modellje, amely a Model S-nél és a Model X-nél is kisebb és olcsóbb lesz. A Model 3 néven emlegetett autó szintén elektromos hajtásláncot kap majd, méreteivel a középkategóriába fog illeszkedni. A lap belső informátora azt is eléruéta, hogy a kocsi nagyjából annyi idő (4,1 másodperc) alatt fog felgyorsulni 100 km/h-ra, mint egy BMW M3.

A lítium-ion akkumulátorokat a Tesla Gigafactory nevű üzemében gyártják majd az autó számára Nevadában, a kocsi hatótávolsága megközelíti majd az 500 kilométert egy töltéssel. Mivel a kocsi jóval olcsóbb lesz a Model S-nél, nem kell csodálkozni azon, hogy a nagytestvér drága, alumínium platformját nem veszik át hozzá, inkább egy újat terveznek acélból.

Franz von Holzhausen,a  Tesla fő dizájnere azt is elárulta, hogy a Model 3 karakteresebb formát kap majd, mint a Model S. „Egyre kísérletezőbbekké válunk, ahogy márkaként fejlődünk. Az autóinknak szüksége van egy kis személyiségre”. Az új típust úgy fejlesztik, hogy később többféle karosszériaváltozatot, például kombit és kupét is lehessen belőle készíteni a hagyományos szedán forma mellé. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....