útépítés

Jövőre kezdődhet a Győrt elkerülő út harmadik ütemének az építés

2016.12.15.

A Győrt tehermentesítő keleti elkerülő út harmadik építési ütemének kivitelezését az SHS Konzorcium végzi majd. A közbeszerzési pályázat nyertes ajánlattevője 5,2 kilométer útszakaszt épít meg, mintegy 15 milliárd forintos beruházással - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az MTI-vel.

A Győrt keletről elkerülő út építése három ütemben zajlik. Az első szakasz, az M1 autópálya és a Vonal út között, 2015 szeptemberére készült el. 
A második ütemmel, a Vonal út és az 1. sz. főút között mintegy 4 kilométeren, a közeljövőben végeznek, karácsony előtt már birtokba vehetik a közlekedők. A harmadik, több mint 5 kilométer hosszú szakasz (az 1. sz. főúttól a 14-es főútig) építése jövőre kezdődik. A megvalósítására kiírt közbeszerzési pályázatot a STRABAG Általános Építő Kft., a Hódút Kft. és a STRABAG AG-ból álló SHS Konzorcium nyerte meg.

Az ajánlattétel szerint a kivitelezés nettó összege 14,85 milliárd forint - tájékoztatott a NIF.     A harmadik ütemben mintegy 400 méter hosszú hidat építenek a Mosoni-Duna felett, Győrszentiván kertváros - Győr Bácsa között. A meder bal és jobb oldalán pedig ártéri hidakat létesítenek. A híd egyúttal díszkivilágítást kap, és kerékpárutat is kialakítanak rajta. Tovább 3 körforgalmi csomópontot hoznak létre.     Az elkerülő kivitelezése 2018-ra készül el. A kormányzati forrás felhasználásával megvalósuló teljes út a sztrádát köti majd össze a Vámosszabadi felé vezető főúttal.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....